LAPSZEMLE

Vas Bálint: "Többször próbálkoztunk már ezzel a figurával, most bejött"

17 esztendős kapusunkkal, Vas Bálinttal az Index.hu készített riportot.

Fiatal hálóőrünk, Vas Bálint magabiztos teljesítménnyel, kapott gól nélkül zárta a Szentlőrinc elleni bajnokit (3-0), csapatunk első gólja pedig - 12 másodperc után - az ő felívelését követően született. Erről is beszélt az Index.hu-nak.

„Többször próbálkoztunk már ezzel a figurával, most bejött. Nem vagyok az az izgulós fajta, a budaörsi évek adtak annyi magabiztosságot, hogy ne félve álljak be a kapuba. Itt is bíznak bennem a társak, szeretem hangosan irányítani a védelmet, elfogadják, amit mondok, még ha sokkal fiatalabb is vagyok egyes csapattársaimnál.

Kapusunk arról is beszélt az Indexnek, hogy annak idején mezőnyjátékosként kezdett el futballozni, példaképe pedig Manuel Neuer.

„Kilencéves koromig a mezőnyben játszottam középpályásként, amit ugyan szerettem, de a Honvédnál szóltam az edzőnek, hogy szívesen beállnék a kapuba. Berakott, és ott ragadtam. Mindig próbáltam kihasználni, hogy technikás vagyok, ha a helyzet azt kívánja, bátran bevállalom a cseleket is, de csak akkor, ha nincs más megoldás. Imádom Manuel Neuer játékát, technikai adottságait, gyerekkorom óta ő a példaképem.

A teljes riportot, amelyben Vas Bálint mellett kapusedzőnk, Hegedüs Ferenc is megszólal, itt olvashatod.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: vidi.hu

További hírek