INTERJÚ

Varga József: "Küzdelmes mérkőzés volt"

Csereként beállt középpályásunk szerint mindkét irányba eldőlhetett volna a meccs kimenetele.

Csapatunk szombat este 20:30-as kezdettel a tabellán 3. helyen álló Budapest Honvéd együttesével mérkőzött a Pancho Arénában. A találkozó korai vezetésünk után 1-1-es döntetlennel zárult, Varga József a 64. percben már ennél az állásnál lépett pályára Kovács István helyén, a lefújást követően pedig a vidi.hu-nak értékelt.

"Beállásom előtt azt kérte tőlem a vezetőedző, hogy tartsam a pozíciómat középen és igyekezzek begyűjteni a labdákat a felíveléseket követően, ne mások passzai után játsszak előre. Megint jól kezdtünk, a vezetést is hamar megszereztük, és bár ezt követően több helyzetet is kialakítottunk, nem rúgtuk rá a másodikat. Sajnos a Honvéd később talált egy gólt lecsorgóból és ez mentálisan erőssé tette őket. Küzdelmes mérkőzés alakult ki, sok volt a hosszú labda, ívelgetés. Mindkét irányba eldőlhetett volna az összecsapás végkimenetele. Megérdemeltük volna a győzelmet, ha a lehetőségeinket kihasználjuk a meccs elején és két-, háromgólos előnyre teszünk szert. Nem ez történt, így a kispestiek előtt nyitva állt a kapu, hogy elvigyenek egy pontot, ami sikerült is nekik. Hasonlóan alakult a találkozó, mint a múlt héten a Vasas elleni, de egy pontot most szerencsére megtartottunk. Összességében természetesen nem vagyok elégedett, hiszen úgy léptünk pályára, hogy mindenképpen győzni szeretnénk, ez az első félidőben látszott is. Domináltunk, beszorítottuk a Honvédot, de kimaradtak a gólhelyzetek" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Varga József.

Szerző: Guber Péter

Fotó: vidi.hu

További hírek