Alves nyomában a gólvágó utánpótlás

Pazar, 1/1-es gólátlaggal büszkélkedő brazil támadónk mellett hat utánpótlás játékosunk érte el eddig a meccsenkénti egyes gólátlagot.

A Videoton FC 17 ponttal áll az NB I tabellájának élén. Csapatunk remekléséhez nagyban hozzájárult André Alves gólerős formája, brazil csatárunk 7 találattal vezeti a mesterlövészek listáját. Mivel a Siófok elleni szezonnyitón nem lépett pályára, a hét találat elérésére pontosan ugyanennyi mérkőzés állt rendelkezésére, vagyis eddig tartja meccsenkénti egyes gólátlagát. Eljátszva a gondolattal: ha Alves valamennyi hátrlévő találkozón pályára lép, és tovább tartja jó szokását a rúgott gólokat tekintve (ami valljuk meg, szenzációs teljesítmény lenne), akkor 29 góllal zárhatná a pontvadászatot. A magyar élvonalban utoljára épp 30 esztendeje, az 1980/1981-es idényben fordult elő, hogy valaki elérte ezt a határt, akkor Nyilasi Tibor 30 alkalommal volt eredményes.

Sejben Viktor (képünkön csapakapitányként fogadja a társak gratulációját) számít, aki eddig 6 mérkőzésen 12 alkalommal talált be a Videoton U15 színeiben. Rajta kívül eddig az U18 támadója, Molnár Tibor érte el a 10 gólos határt (neki 7 találkozón sikerült ez a bravúr), de ki kell emelnünk az U19 gólfelelősét, Elek Bencét, aki három bajnokin négyszer ünneplhetett. Alvesen és a fent bemutatott fiatalokon kívül Csongárdi Márk és Szabó Bence (Videoton U13) és Kovács Zsolt (Videoton U18) érte el a meccsenkénti egyes gólátlagot az ősz eddigi fordulóiban.

A Videoton legjobb gólvágói a 2010/2011-es idényben:

Név Csapat Mérkőzés Gól Gólátlag
Sejben Viktor Videoton FC U15 6 12 2
Molnár Tibor Videoton FC U18 7 10 1,43
André Alves dos Santos Videoton FC 7 7 1
Csongrádi Márk Videoton FC U13 7 7 1
Szabó Bence Videoton FC U13 6 6 1
Pápai Kristóf Videoton FC U13 6 5 0,83
Spandler Csaba Videoton FC U15 6 5 0,83
Jakab Attila Videoton FC U15 6 5 0,83
Kováts Zoltán Videoton FC U13 6 4 0,66
Kovács Zsolt Videoton FC U18 4 4 1
Elek Bence Videoton FC-Puskás A. U19 3 4 1,33

 

Szerző: Németh Zoltán

További hírek