TUDÓSÍTÁS

Újabb biztos Vidi-győzelem

A Pápa után a Dunaújvárost is 3-0-ra vertük, ezúttal Oliveira, Sándor és Nikolics voltak eredményesek.

11 év után került sor újra Vidi - Dunaújváros bajnokira, ezúttal az OTP Bank Liga második fordulójában találkoztunk megyei riválisunkkal. A mai mérkőzésen Brachi 50. alkalommal lépett pályára bajnokin a Vidiben.

A Dunaújváros kezdőjében kapott helyet két Vidi-játékos is, akik kölcsönben szerepelnek a piros-fehéreknél, Szekeres Adrián és Zsótér Donát. Támadólag léptek fel a vendégek, bár ez igazán nagy helyzetekben nem mutatkozott meg. Az első említésre méltó lehetőség előttünk adódott, a 11. percben Juhász mellel készített le egy labdát Sándornak, aki a tizenhatosról lőtt, blokkolták a próbálkozását. Rögtön utána Nikolics lőtt fölé 18-ról, a 19. percben pedig a vezetést is megszereztük: Kleinheisler remek labdával ugratta ki Oliveirát, aki higgadtan helyezett a kimozduló kapus mellett a sarokba. (1-0.)

Pár perccel később Zsótér lövése kerülte el kevéssel a kapunkat, majd Nikolics cselezte magát helyzetig, de 7 méteres, megpattanó lövését bravúrral ütötte ki Nagy Gergely. A félidő vége felé egy újabb Zsótér lövést hatástalanított Calatayud, mi pedig kis híján megszereztük második gólunkat: egy indítás után Nikolics vitte el a labdát a kapus mellett, nagyon kisodródott, ezért inkább visszatette lövésre, Sándor lapos bombája azonban kipattant a kapu előtt álló védőről. 1-0-val mehettek pihenni a  csapatok.

A második játékrész elején Gyurcsó kapott remek indítást, majd 13 méterről laposan a hosszút vette célba, Nagy védett. Az 56. percben Nikolics szép kiugratásával Sándor tört kapura, egy nagy csellel elfektette a kapust, majd a hálóba helyezett. (2-0.)

A gól után Petneházi szabadrúgásával volt dolga Calatayudnak, a bal alsó elől ütötte ki a labdát. Pár perc múlva újabb Vidi-gólnak tapsolhatott a közönség, Nikolics indította Gyurcsót, aki jobbról laposan lőtt, Nagy kiütötte a labdát, de középen érkezett a támadással Nikolics és 4 méterről a hálóba bombázott. Niko ebben a szezonban - a felkészülési találkozókat is figyelembe véve - 6 meccsen már 7 gólnál jár, minden Magyarországon szerzett NB I-es góljai tekintetében pedig már 98-nál tart. (3-0.)

Próbálkozott a Dunaújváros, de nem volt elég átütő erő bennük, mi pedig nyugodtan játszhattunk a háromgólos vezetés birtokában. A 71. percben Nikolics készítette le a labdát Brachinak, aki a tizenhatosról jobbal lőtt, mellé ment. A 79. percben Álvarez egy szabadrúgást laposan passzolt középre, Sándor ballal egyből lőtt, ez is a kapufa mellett hagyta el a pályát. A 3 perces ráadásban még két Kleinheisler lövést láthattunk, egyikből sem lett azonban újabb gól. A 3-0-val egy újabb statisztikai érdekességet jegyezhettünk fel, Juan Calatayud 32. bajnokiját játszotta a Vidiben és ezeken a meccseken csak 31 gólt kapott, a 0.97-es mutató rendkívül meggyőző teljesítmény.

Második bajnokinkat is 3-0-ra nyertük tehát, így a tabella éléről várhatjuk a jövő heti, Győr elleni rangadót.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek