Bekő Balázs mellett Burányi Tamás segíti Pető Tamás vezetőedző munkáját.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy U19-es csapatunk vezetőedzője, Bekő Balázs asszisztensedzőként segíti Pető Tamás munkáját (e mellett továbbra is marad U19-es együttesünk vezetőedzője), a héten pedig új asszisztensedzővel erősödött tovább szakmai stábunk.

A 36 esztendős Burányi Tamás játékosként többek között Gyirmóton, Zalaegerszegen és Diósgyőrben szerepelt. 10 éve edzősködik, dolgozott a Puskás Akadémia és a Gyirmót utánpótlásában, asszisztensedzőként az NB II-es Budafoknál, Csákváron és Nyíregyházán, valamint vezetőedzőként az NB III-as Komáromnál.
“Pető Tamás megkeresésére érkeztem Fehérvárra, nagy örömmel és motivációval vágtam bele a munkába. Megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen nagy múltú klubnál dolgozhatok, mint a Videoton. Pető Tamás mellett az utánpótlás-edzők közül is többeket ismerek, az első csapat stábjából pedig Bekő Balázst és Hegedüs Ferencet is ismertem korábbról. Balázzsal közösen a feladatunk, hogy a napi munkában folyamatosan segítsük Pető Tamás munkáját. Nagy lépésnek tartom az edzői karrieremben ezt a lehetőséget, a tudásom legjavát nyújtva szeretném segíteni a Videotont” - nyilatkozta honlapunknak Burányi Tamás.
"Olyan érzésem van, mintha kicsit visszamentem volna az időben, hiszen legutóbb akkor voltam a Vidi másodedzője, amikor Mezey Gyuri bácsi volt a vezetőedző. Azt gondolom, a vezetőedzői feladatra megtalálta a megfelelő szakembert a klub Pető Tamás személyében, mi pedig a stábban alázattal és a klubhoz méltó hozzáállással próbáljuk segíteni a munkáját a legjobb tudásunk szerint. Az edzéseken látottak alapján nagyon bizakodó vagyok, de a lényeg az eredményesség lesz, abban kell gyorsan előrelépnünk. Azért maradtam az U19-es csapat mellett is vezetőedzőként, mert szerettem volna folytatni az ott elkezdett munkát. A játékosok felnőtt futballba való integrálásával sokat foglalkoztam a múltban, az a célom, hogy megadjam nekik azt a pluszt, ami szükséges az első csapatba kerüléshez” - mondta el Bekő Balázs.
Szerző: Óházy Bálint
Fotó: vidi.hu








