RAJT AZ UTÁNPÓTLÁSBAN

U15: "A képzés mellett az eredmény is fontos"

U15-ös együttesünk vezetőedzőjét, Zimmermann Tamást kérdeztük a nyári felkészülésről és a szezon előtti várakozásairól.

Tavaly az U14-es korosztály vezetőedzője voltál, idén ezekkel a srácokkal dolgozol tovább az U15-ben is. Sokat változott a keret összetétele az idei szezonra?

Távozott tőlünk egy tehetséges fiatal, Farkas Milán, további két-három játékos pedig abbahagyta a futballt. Négy-öt új fiút igazoltunk, tehát nagyjából ugyanazzal a kerettel – 18 mezőnyjátékossal és 2 kapussal – vágunk majd neki a szombaton induló bajnokságnak.

Az elmúlt szezonban ezek a fiatalok megismerkedtek a nagypályás focival. Idén miben vársz tőlük fejlődést?

A tavalyi szezon őszén voltak sérültjeink és betegségek is hátráltattak minket, de tavaszra szépen összeállt a csapat. Ez folytatódott a felkészülés alatt is, jó létszámban és minőségben tudtunk edzeni. Voltak jobban sikerült felkészülési meccseink és voltak kevésbé jók, amikben sokat kell fejlődnünk, az a támadásbefejezés és a védekezés. A mérkőzéseken magasan feltolt védelemmel megpróbálunk már az ellenfél térfelén labdákat szerezni. Sokat gyakoroljuk, hogy lehet ilyenkor jó helyezkedéssel lereagálni, amikor jól kontrázó, gyors játékosokkal kerülünk szembe.

Hogy sikerült a felkészülés? Milyen edzőmérkőzéseket játszottatok a nyáron?

Általában napi egy, délelőtti edzéssel készültünk a bajnokságra. Játszottunk nemzetközi felkészülési mérkőzéseket, amik hasznosak voltak, többek között a Muraszombat és a Domino Bratislava ellen – utóbbin sajnos létszámban kevesen voltunk. A felkészülés egésze jól sikerült, le a kalappal a srácok előtt. Nem kellett nógatni senkit, becsülettel dolgoztak az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken is.

Tavaly az U15-ös korosztály megnyerte csoportját, mi a célkitűzés az idei gárda előtt?

A 12 csapatos bajnokságban szeretnénk az első öt hely valamelyikére odaérni. Az igazolásaink jól sikerültek, úgy gondolom, erősödtünk. Először meg kell ismernünk a mezőnyt, hiszen a nyáron összevonták a Nyugati és Keleti csoport 7-12-ik helyén végzett csapatokat, ezért a mostani ellenfeleink közül a keletiek játékerejét még nem ismerjük teljesen. A korábbi ellenfeleink mellett idén megmérkőzünk a Békéscsaba, a Szolnok, a Kecskemét, a Szeged és a Nyíregyháza együttesével is.

Mivel lennél elégedett a bajnokság végén?

Játék szempontjából, amiről már korábban is beszéltem, ha védekezésben és támadásbefejezésben előre tudunk lépni, akkor elégedett leszek. Emellett jó lenne, ha az első ötbe oda tudnánk kerülni. A képzés mellett az eredmény is fontos, a siker mindig összekovácsolja a csapatot. Minden meccsen azért megyünk ki a pályára, hogy győzzünk. Megpróbálunk úgy nyerni, hogy közben a gyerekek egyénileg és csapatként is fejlődjenek.

Zimmermann Tamás 2023-ban a Sóstói Sztorikban mesélt hosszabban a vidis pályafutásáról és az edzői munkájáról:

Szerző: Csik Tamás

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek