Kodro duplával győztük le a Mezőkövesdet!

Kenan Kodro két gólt fejelt, küzdelmes mérkőzésen tartottuk a MOL Aréna Sóstóban a három pontot.

Az OTP Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC érkezett a MOL Aréna Sóstóba szombat este. A sárga-kékeknél a hétfőn menesztették Supka Attilát, megbízott vezetőedzőként a korábbi válogatott hátvéd, Híres Gábor meccselt. Michael Boris ezen a héten pedig a Kovács D. - Serafimov, Larsen, Stopira - Nego, Pokorny, Pinto, Hangya - Kastrati, Dárdai - Kodro kezdőcsapatot küldte fel a pályára.

Az első lövés a kövesdi Besirovic nevéhez fűzödött, majd Kastrati betalált a 10. percben, de les miatt nem adták meg a találatot. A 25. percben azonban már érvényes gólt szereztünk, miután koszovói válogatott szélsőnk remekül húzott el a jobb oldalon, beadását pedig Kodro fejelte védhetetlenül a hálóba (1-0). A gól után kilenc perccel Karnitski fejesével igyekeztek válaszolni a vendégek, de Kovácsnak nem kellett védenie, a kapu felett szállt el a labda. A szünet előtt még Nagy Gergő próbálkozott egyenlíteni, de Stopira nagyot mentett, így egygólos Vidi-előnnyel fújta le az első félidőt Bogár Gergő.

A szünetben a vendégeknél a Kállai testvérek egymást váltották - Zalán érkezett Kevin helyére, Michael Boris nem cserélt. Nem sokkal az újrakezdés után Kodro elől mentett kapujából szépen kirepülve Piscitelli, majd a 49. percben egy középpályás labdavesztést követően Besirovic beadását Drazic védőink körében levette, majd a hálóba vágta nagy erővel a játékszert (1-1). Három perccel később Kodro lőtt újabb gólt, de akárcsak a 10. percben Kastrati találatát, les miatt ezt is érvénytelenítette Bogár Gergő, az 55. percben pedig a másik oldalon Cseri Tamás lövése zúgott el a jobboldali kapufa mellett.

A 61. percben Bohdan Lednev váltotta Peter Pokornyt, három perccel később Vajda Sándor ballábas lövése találta el a kaput, majd 70 perc játék után Hangya Szilvesztert váltotta Budu Zivzivadze, aki természetesen nem a bal oldalra, hanem előre érkezett. Három perccel a csere után Dárdai került nagy helyzetbe, de 14 méteres lövését Piscitelli nagy bravúrral védte. 

A 81. percben ismét megszereztük a vezetést! Dárdai centerezett nagyon jól középre, Kenan Kodro pedig ismét remekül érkezett, és megszerezte második fejesgólját szombat este (2-1)! A 88. percben a duplázó Kodro és Dárdai Palkó helyére Jevhen Makarenko és Marcel Heister érkezett a hajrára. A meccs végén még Budu Zivzivadze került nagy helyzetbe, többen is várták középen a labdát, de csatárunk a lövés mellett döntött és nem talált kaput, de így is legyőztük a jól küzdő vendégeket!

 

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek