DVTK-VIDI

Vereség emberhátrányban

Négy góllal nyertek a miskolciak.

Az OTP Bank Liga 22. fordulójában a DVTK vendégeként Miskolcon lépett pályára csapatunk. Vezetőedzőnk, Bartosz Grzelak kezdőként ezúttal a Tóth B. - Serafimov, Spandler, Gergényi - Bese, Csongvai, Sigér, Christensen, Schön - Stefanelli, Gradisar tizenegynek szavazott bizalmat.

A kapuk először a 4. percben forogtak veszélyben, akkor Csongvai pattogós szabadrúgását védte Odyntsov, majd Bese 24 méteres lövését hárította a hazai kapus. A 13. percben Gergényiről pattant veszélyesen egy labda a kapunk felé, Tóth is bemutatta az első védését a mérkőzésen. Négy perccel később VAR-vizsgálat után Pintér Csaba kiállította Csongvai Áront, miután Bényeivel szemben szabálytalankodott, majd gyakorlatilag rögtön ki is használta az emberelőnyt a DVTK, miután Stephen beadását Gergényi pörgette be véletlenül a hálóba (1-0). A gól után is volt dolga Tóth Balázsnak, a 32. percben Jurek lövésénél védett nagyot kapusunk. A félidő végén Odyntsov ejtette ki a labdát majdnem Gradisar fejére, de végül megúszta a kisebb hibát a hazai hálóőr, majd Sigér távoli lövése zárta le az első játékrészt.

A második játékrész Gera óriási kapufájával kezdődött, majd Edomwonyi fejesét védte Tóth Balázs. A 66. percben hármat cserélt vezetőedzőnk, elhagyta a pályát Stefanelli, Schön és Sigér, helyükre Tóth Tamás, Katona és Rúben Pinto érkezett. A helyi hangosbemondó kis túlzással még be sem fejezte a cserék felsorolását, amikor Franchu lőtt a kapunkba öt méterről (2-0). A 78. percben Simut Bese helyett, a sérülésből visszatérő Karamoko pedig Gradisar helyett lépett pályára. A hajrában kölcsönjátékosunk, Szabó Levente először egy büntetőt értékesített (amely előtt Pintér kiállította Serafimovot és szabadrúgást ítélt, de végül 11-esre és sárga lapra változtatta az ítéletet a VAR jelzésére - 3-0), majd egy jobboldali beadást lőtt be közelről a hálónkba (4-0).

A jövő héten vasárnap, az Újpest otthonában lépünk majd pályára. Hajrá, Vidi!

Szerző: fehervarfc.hu

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek