Tavasszal a Vidi a legjobb

A bajnokság második felében eddig 31 pontot szereztünk, hárommal többet, mint a DVSC. Mi lőttük a legtöbb gólt, és a legkevesebbet is mi kaptuk.

2011. november 6-án fejeződött be hivatalosan az őszi szezon, vagy mondjuk úgy, hogy a bajnokság első köre, hiszen két héttel később, november 19-én már lejátszottuk az első "tavaszi" bajnokinkat is.

Az első 15 fordulóban 26 pontot szereztünk, ez pedig a negyedik helyre volt elég a tabellán. A DVSC 37 ponttal állt az első, az ETO 34 ponttal a második, a DVTK pedig 27 ponttal a harmadik helyen. A tavaszi szezont - még november közepén - nagyszerűen kezdtük, a Siófokot győztük le hazai pályán 7-0-ra. Ez egyébként az idei bajnokságban a legnagyobb arányú győzelem az NB I-ben.

Amilyen jól kezdtük a "tavaszt", olyan jól is folytattuk, hiszen az eddigi 12 tavaszi bajnokinkból 10-et megnyertünk, és csupán egy alkalommal játszottunk döntetlent, valamint egyszer kaptunk ki. A bajnokság második felében nem csak a legtöbb pontot gyűjtöttük, de mi lőttük a legtöbb gólt is, és a legkevesebbet is mi kaptuk, ráadásul a legtöbb győzelem is a Vidi neve mellett szerepel.

2011-2012
TAVASZI TABELLA

1 Videoton FC 12 10 1 1 29-6 31
2 DVSC 12 8 4 - 25-9 28
3 Győri ETO 12 7 2 3 24-15 23
4 Haladás 12 4 7 1 21-11 19
5 Bp. Honvéd 12 5 3 4 16-14 18
6 FTC 12 5 3 4 15-15 18
7 Paks 12 5 2 5 11-17 17
8 Siófok 12 5 2 5 15-23 17
9 Kecskemét 12 5 1 6 19-16 16
10 Újpest FC 12 4 4 4 13-15 16
11 Kaposvár 12 4 3 5 12-16 15
12 Pápa 12 3 3 6 9-14 12
13 PMFC 12 2 4 6 11-14 10
14 DVTK 12 3 1 8 14-21 10
15 Vasas 12 2 2 8 11-26 8
16 ZTE 12 1 4 7 10-22 7

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek