ÁTIGAZOLÁS

Tamás Krisztián kölcsönben a Zalaegerszeg játékosa

Balhátvédünk az újoncnál szerepel majd a 2019/2020-as szezonban.

A következő szezonban kölcsönben a Zalaegerszegnél folytatja pályafutását Tamás Krisztián. 24 éves balhátvédünk 2017-ben csatlakozott a Vidi keretéhez és azóta összesen 28 alkalommal lépett pályára tétmérkőzésen csapatunkban, bajnok és kupagyőztes is lett.

Játszott a Bordeaux és a Malmö elleni visszavágókon, a Magyar Kupában Mohácson és Dabason is betalált, az NB I-ben pedig két igazán emlékezetes gólt szerzett: tavaly májusban csereként beállva első labdaérintéséből a Vasas ellen bombázott a kapuba, majd augusztusban a DVSC ellen a 91. percben lőtt a bal felsőbe. Utóbbi gólját az Év Gólja szavazáson is a legjobb 10-be jelölték.

2018 szeptemberében meghívót kapott a magyar válogatottba, Finnország és Görögország ellen is a kispadon foglalt helyet.

Tamás Krisztián mellett Bolla Bendegúz is újabb egy évig kölcsönben a ZTE-t erősíti. Fiatal labdarúgónk január óta szerepel Zalaegerszegen, szezon végén NB II-es bajnoki címet ünnepelhetett, augusztustól pedig immár az élvonalban bizonyíthat!

Sok sikert kívánunk mindkét kölcsönjátékosunknak!

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek