Hozzánk hasonlóan a Nyíregyháza is 18 pontot szerzett 15 forduló alatt, jobb gólkülönbségünknek köszönhetően előzzük meg Tímár Krisztián együttesét.
Vasárnap 14:45-kor 24. alkalommal mérkőzünk meg az élvonalban a Nyíregyházával. Az eddigi 23 találkozó masszív Vidi-fölényt hozott, három nyíregyházi siker és négy döntetlen mellett 16 alkalommal győztük le a Szparit. A gólkülönbség 43-19 a javunkra.
A két csapat első élvonalbeli találkozójára 1980. augusztus 13-án került sor Székesfehérváron és Burcsa Győző, valamint Csongrádi Ferenc góljaival 2-1-re nyertünk. A mostani szezont megelőzően legutóbb majd' egy évtizede, 2015. március 7-én - szintén Székesfehérváron - találkoztunk vasárnapi ellenfelünkkel, akkor magabiztos, 3-0-s győzelmet arattunk Vinícius, Álvarez és Nikolics találataival. A Vidi gólrekorderének nemcsak emiatt vannak kedves emlékei a Nyíregyházáról, ugyanis néhány hónappal korábban épp a Szpari otthonában szerezte meg 100. NB I-es gólját.
A legutóbi egymás elleni bajnoki
Idén nyáron, augusztus 25-én stadionavató bajnokit játszottunk a Szparival Nyíregyházán. A hazai együttes játékosai hiába találtak ötször is a kapuba, 3-3-as döntetlennel zárult a meccs, mivel két öngólt is szereztek a nyíregyházi futballisták.
A legnagyobb arányú siker
Két egymást követő szezonban is 4-0-ra nyertünk a Spartacus ellen hazai környezetben. Az 1982/83-as idény 4. fordulójában Májer Lajos, Szabó József, Vadász Imre és Novath György góljaival, az 1983/84-es pontvadászat 9. körében pedig Vadász Imre 2, Májer Lajos és id. Horváth Gábor 1-1 találatával győztük le a nyírségi alakulatot.
A legtöbb gólt hozó bajnoki
2005. május 14-én nyolc gólt hozó derbit vívtak a felek Székesfehérváron, csapatunk 5-3-ra nyert a "Szpari" ellen. A szünetben Györök Tamás és Nagy Dániel góljaival 2-0-ra vezettünk, majd fordulás után Lattenstein Norbert növelte előnyünket. Cipf szépítő gólja után újra a Vidi jelentkezett gólokkal, hét percen belül előbb újra Nagy Dániel, majd Kuttor Attila vette be a nyíregyházi kaput. Az utolsó 10 percben Kenesei Zoltán duplája kozmetikázta az eredményt, így alakult ki az 5-3-as végeredmény.
A Nyíregyháza elleni góllövőlista:
3 gólos: Vadász Imre, Sitku Illés
2 gólos: Májer Lajos, Szabó József, Waltner Róbert, Kuttor Attila, Nagy Dániel, Andre Alves, Nikolics Nemanja
1 gólos: Szirják, Tiber László, Burcsa Győző, Csongrádi Ferenc, Id. Horváth Gábor, Novath György, Takács Lajos, Czéh László, Horváth Ferenc, Tóth Balázs, Lattenstein Norbert, Györök Tamás, Farkas Balázs, Dvéri Zsolt, Koller Ákos, Alison Silva, Sándor György, Kovács István, Paulo Vinícius, Arturo Álvarez, Nejc Gradisar
Két találat öngól volt.
Régi ismerősök
A Nyíregyháza szakmai stábjában és játékoskeretében is találunk ismerős neveket. Tímár Krisztián vezetőedző játékosként mindkét csapat mezét viselte, edzői pályafutását pedig Székesfehérváron, a Vidi II-ben kezdte el 2017-ben.
Szalai Tamás pályaedző ezer szállal kötődik a Vidihez, Székesfehérváron nevelkedett, majd a '90-es évek második felében és a 2000-es évek első felében csapatunkban futballozott, pályafutását pedig épp a Tímár Krisztián vezette Vidi II-ben fejezte be. Ezt követően Marko Nikolics vezetőedző stábjában kapott helyet, 2018-ban bajnoki címet, 2019-ben Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett és részese volt a 2018-as EL-menetelésünknek is. Később Szalai Tamás is irányította a Vidi II-t vezetőedzőként.
Géresi Krisztián játékosként bajnoki címet és Magyar Kupát nyert a Vidivel 2018-ban és 2019-ben, a Nyíregyházával pedig NB II-es bajnoki címet ünnepelhetett az előző szezonban - sérülése miatt az ő játékára kicsi az esély vasárnap este. Ott lehet viszont a pályán Tamás Olivér, aki FTC-nevelésként 2018-ban igazolt Székesfehérvárra és gyorsan a Vidi II alapembere lett, 2020-ban pedig az élvonalban is bemutatkozhatott csapatunk színeiben. Idén nyáron a Paks ellen pedig megszerezte első NB I-es gólját is - immár nyíregyházi játékosként.
NB II-es bajnoki cím után őszinte, nyílt támadó foci az NB I-ben is
Tímár Krisztián együttese magabiztosan nyerte meg az előző szezonban az NB II-es bajnokságot, pedig két évvel ezelőtt még osztályozót kellett játszania a bennmaradásért a Szparinak. Érdekesség, hogy akkor a Pető Tamás vezette Veszprém ellen sikerült megőriznie NB II-es tagságát vasárnapi ellenfelünknek.
Az idei NB I-es szezonban 15 fordulót követően szinte teljesen azonos mutatókkal rendelkezik a Nyíregyháza, mint mi. Mindkét együttes 5 bajnokit nyert meg, 3 döntetlen mellett pedig 7 vereséget szenvedett el. A gólkülönbségünk minimálisan jobb, mint a Szparié: a miénk 20-22, ellenfelünké pedig 21-26. A hazai/idegenbeli statisztikája is szinte azonos a két csapatnak. Mi hazai pályán négyszer nyertünk, egy döntetlen mellett kétszer kikaptunk, a Nyíregyháza ugyancsak négyszer nyert otthon, két döntetlen mellett pedig kétszer kikapott. Idegenben is ugyanúgy teljesített a két csapat. Mi egyszer nyertünk, kettő döntetlen mellett pedig ötször kikaptunk, míg a Nyíregyháza ugyancsak egyszer nyert eddig idegenben, egy döntetlen mellett öt alkalommal pont nélkül maradt.
A Nyíregyháza legeredményesebb játékosa hat találattal Kovácsréti Márk, aki ötös holtversenyben az NB I-es góllövőlistát is vezeti.
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: fehervarfc.hu