EDZŐI

Szivics: "A legfontosabb, hogy gólt szerezzünk!"

A Diósgyőr vezetőedzője azt is mondta, a saját stílusukban fognak játszani és szeretnék megismételni a vasárnapi teljesítményüket.

"Hibáztunk kétszer múlt vasárnap, ami nem szokásunk, de a többivel elégedett voltam. Uraltuk a játékot, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, azonban összességében hiányolok még két pontot. Sikerült meglepni a Videotont, arra számítottak, hogy védekezni fogunk, ehelyett beszorítottuk őket a saját kapujuk elé. A kupamérkőzés más, mert itt nem egy, hanem két mérkőzésben kell gondolkodni, azok összesítése alapján dől el a továbbjutás. Az első mérkőzést idegenben játsszuk, ahol az a legfontosabb feladat, hogy gólt szerezzünk. A saját stílusunkban fogunk játszani és szeretnénk megismételni a vasárnapi teljesítményünket. Egy biztos, azért utazunk, hogy egy jó meccset játsszunk. A mély talaj néhány játékosból sokat kivett vasárnap, az ő helyükön lehet, más kap lehetőséget Székesfehérvárott. Már többször bizonyítottuk, hogy stabil csapat vagyunk, egész ősszel mindössze két bajnokin szenvedtünk vereséget. Ennek megfelelően kell befejeznünk az évet is - nyilatkozta a DVTK honlapjának Tomiszlav Szivics.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek