Suljic Asmir: "Hiba lenne a helyezések alapján azt gondolnunk, hogy könnyű mérkőzés vár ránk"

Támadónk szerint nem kovácsolhat előnyt a hazai csapat abból, hogy Horváth Ferenc jól ismeri a Vidi-játékosok többségét.

"Szombaton az első látogat az utolsó otthonába, ugyanakkor hatalmas hiba lenne a helyezések alapján azt gondolnunk, hogy könnyű találkozó vár ránk. Az első fordulóban már játszottunk hazai környezetben a Balmazújvárossal, így a saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy mennyire masszív csapatról is van szó. Legutóbb pedig a Ferencváros dolgát is igen komolyan megnehezítették, félóra játék után már 2-0-ra vezettek. Igaz, hogy végül nyerni tudott a Fradi, de nagyon meg kellett küzdeniük a 3 pontért. Úgy gondolom, ránk is hasonlóan nehéz meccs vár, nekünk is a legjobbunkat kell nyújtanunk a siker érdekében. Az, hogy Horváth Ferenc jó néhány játékost ismer a Vidiből összességében nem hiszem, hogy nagy előnyt jelentene a Balmazújváros számára, ahogy nekünk sem előny az, hogy ismerjük Horváth Ferencet. Az utóbbi időben sajnos többször is előfordult akár egy meccsen belül is, hogy megmutattuk mindkét arcunkat. Elég, ha csak a DVTK elleni legutóbbi bajnokinkra gondolunk, amikor az első félidőben gyengén futballoztunk, majd a második játékrészben már sikerült úgy játszanunk, ahogy az a Viditől elvárható. Bízom benne, hogy most már nem lesznek gyengébb periódusaink egy-egy mérkőzés során. Ehhez szerintem leginkább a fejekben kell rendet tennünk, hiszen csapatként is, és az egyéni képességeket figyelembe véve is mi vagyunk a legjobbak. Mindenképp bizakodó vagyok, hiszen nagyon jó munkát végeztünk a héten" - nyilatkozta honlapunknak Suljic Asmir. 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek