Stopira: "A válogatott miatt kevesebbet pihenhettem, de nem bánom“

Hátvédünk győztes válogatott mérkőzés után érkezett meg az edzőtáborba.

Az ausztriai edzőtábor első napjának éjszakáján érkezett meg tarcsafürdői szállásunkra Stopira, aki május 23-a óta a zöld-foki szigeteki válogatottal készült, majd kezdőként végigjátszotta a São Tomé és Príncipe elleni Afrikai Nemzetek Kupája selejtező-mérkőzést június 4-én. A keddi reggeli után a 2-1-es zöld-foki sikerrel végződő találkozóról és az elmúlt hetekről kérdeztük balhátvédünket.

„Nehéz mérkőzésen vagyunk túl São Tomé ellen, kicsit az időjárással és a talajjal is meg kellett küzdenünk, ott azért mások a körülmények, mint itt. Még nem biztos a továbbjutásunk, hiszen egyenes ágon csak a csoportelsők jutnak ki az Afrika Kupára, de ha szeptemberben nyerünk Líbia ellen, akkor valószínűleg a második helyről is ott lehetünk az ANK-n. Úgy gondolom, erre minden esélyünk megvan, hiszen az odavágón idegenben 2-1-re nyertünk ellenük. A válogatott összetartása miatt nekem kicsit most kevesebb pihenő jutott, de nincs ezzel gond, jó állapotban érzem magam. A foci nem csak a munkám, az életem is, szóval örülök, hogy csatlakoztam a kerethez, nagy kedvvel folytatom a nemzeti csapatnál megkezdett munkát“ – mondta Stopi a kedd délelőtti edzés előtt.

 

Szerző: Gressó Gergely

Fotó: vidi.hu

További hírek