TUDÓSÍTÁS

Remek Vidi-győzelem az ázsiai BL győztese ellen

Magabiztos játékkal és szép gólokkal megérdemelten nyertünk második edzőmeccsünkön.

Ötpercenként változó időben (hol sütött a nap, hol esett az eső), kicsit csúszós pályán kezdődött csapatunk második edzőmérkőzése, az ellenfél ezúttal az ázsiai BL győztese, a kínai FC Evergrande volt.

Agresszíven kezdtük a mérkőzést, az első percekben nem is lépték át a felezővonalat Marcello Lippi fiai, de helyzetekig nem jutottunk. Rákapcsolt a kínai csapat is, 6 perc alatt két lesgólt is lőttek, a játék kiegyenlítetté vált.

A 21. percben egy gyönyörű szabadrúgás kombináció után megszereztük a vezetést. Gyurcsó a hosszúra ívelt, Juhász a kapu elé fejelte a labdát, az érkező Vinícius pedig a hálóba lőtt, 1-0.

Kisebb lehetőségek mindkét oldalon, felváltva adódtak, komoly gólhelyzet viszont nem. A félidő vége előtt könnyen döntetlenre módosulhatott volna az eredmény, ha Juhász nem ment önfeláldozóan egy lövés után. De megtette, így 1-0-val fordultunk.

A második játékrész jobban nem is kezdődhetett volna, Gyurcsó beadását Nikolics juttatta a kapuba, már 2-0-ra vezettünk. 

A második gól megfogta a kínai együttest, láthatóan nem erre számítottak. A 60. percben öt új játékos is beállt nálunk, és mivel a szünetben és a szünet előtt is cseréltünk, szinte teljesen új csapattal folytattuk. Nem, is akárhogy, hiszen előbb még Oliveira lövése ment mellé, majd a 73. percben Papp már óriási gólt bombázott a bal felsőbe, 3-0.

Az Evergrande ment előre becsülettel, de jól védekeztünk, amit jól mutat, hogy harmadik góljukat is lesről szerezték a piros-feketék, az állás tehát nem változott. Arról, hogy pár perccel később már mégis más álljon a képzeletbeli eredményjelzőn, Álvarez gondoskodott, aki kilépett a jobb oldalon és jobbal a rövidbe lőtt,
4-0!


Zé Luis szinte azonnal növelte az előnyt, ahogy újra labdát szereztünk, ziccerben kilépve gurított a hálóba ballal, 5-0!

A vége előtt Muriqui révén szépítettek a kínaiak, így 5-1-es állásnál, a 90. percben fújta le a meccset a játékvezető.

Jó játékkal, szép gólokat szerezve vertük az ázsiai BL győztesét, legközelebb hétfőn, a CSZKA Moszkva ellen lépünk pályára.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek