ELLENFÉL-LES

Péntek délelőtt az NB II-es FC Ajka ellen játszunk edzőmeccset

Ellenfelünk az előző szezonban a 11. helyen végzett az NB II-es bajnokságban.

Július 5-én (pénteken) 10:30-tól Sóstón fogadjuk zárt kapus edzőmérkőzésen az FC Ajkát. Érdekesség, hogy az elmúlt szezonban a Merkantil Bank Liga NB II-ben 11. helyen végzett Veszprém vármegyei csapatot erősítette kölcsönben fiatal támadónk, Babos Bence, aki 31 mérkőzésen 5 góllal és 1 gólpasszal segítette az ajkaiakat.

Az FC Ajka keretében az előző idényben több egykori Vidi-játékos is szerepelt: Tar Zsolt, Fiáth Bence, Présinger Ádám, Sejben Viktor. Az ajkaiak vezetőedzője pedig az a Schindler Szabolcs, aki NB I-es pályafutását a Vidiben kezdte a '90-es évek közepén, míg a csapat pályaedzője Bárdosi Balázs, aki hosszú éveken át dolgozott a Vidi utánpótlásában vezetőedzőként.

Az FC Ajka jogelődje, az Ajkai Sportegyesület (ASE) 1923-ban alakult. A klubban elsősorban az üzemekben dolgozó fiatalok kezdtek el focizni. Az ASE a kezdeti időkben nem rendelkezett saját pályával, így az Üveggyártól bérelték. A kezdeti lépéseket a megyében tette meg a csapat, aztán 1948-tól az NB-III-ban szerepeltek. Ebben az évben avatták fel az új sporttelepet a Sport utcában,ahol ma is szerepel a csapat. Az ötvenes években ingázott a csapat a megyei bajnokság és az NB-III között. 1970-től folyamatosan kilenc szezont játszottak az NB-III-ban. Az 1977-78-ban a nagyszerű 2. hely meghozta az NB-II-es szereplés lehetőségét, Magyar György edző vezetésével. Itt az 1979-80-as bajnokságot kivéve – amikor 4. helyen végeztek - a csapat a középmezőny stabil tagja volt Szigeti Ferenc, majd Dalnoki László vezetésével. Az 1982-es kiesés után 4 idényt a harmadosztályban töltöttek. 1987-ben névváltozás történt. Ajka Hungalu SK lett az új elnevezés. A 80-as évek végén és a 90-es évek elején a csapat hol a harmadosztályban, hol pedig az NB II-ben szerepelt. A Hungalu SK története azonban csak 1993-ig tartott. Ekkor a csapat kiesett az NB-II-ből és az egyesület megszüntette a labdarúgó szakosztályt.

A város vezetése akkor volt hajlandó segíteni, ha az ugyanebben az évben megszűnt Ajkai Bányásszal egyesül a Hungalu. Más lehetőség nem lévén a fúzió megtörtént. 1993. augusztusában megalakult az Ajkai Labdarúgó Club. Mindenki abban reménykedett, hogy 40 év ellenségeskedés után az összefogás meghozza az eredményt - ez azonban nem így történt, a csapat kiesett az NB III-ból és 1962 óta először nem volt a városnak csapata a nemzeti bajnokságban. 1994 és ’98 között a megyei bajnokságban, zömmel fiatal ajkai játékosokkal szerepelt a közben újabb névváltozáson áteső csapat, immár Ajkai SE néven. 2000-ben azonban már az NB II-ben szerepelt az ajkai együttes. 2001 nyarán a labdarúgó szakosztály kivált az Ajka SE-ből és FC Ajka néven önállóan működött tovább. A következő években a csapat felváltva szerepelt az NB III-ban és az NB II-ben. 2019 óta megszakítás nélkóül az NB II-ben játszik az FC Ajka - olvasható az fcajka.hu oldalon.

Barátságos, 2024-2025, Felkészülési mérkőzések, Nyári- és őszi barátságos mérkőzések

5 július péntek

Fehérvár FC
  • Schön
  • Kovács
  • Katona

3-2

Sóstói Stadion Székesfehérvár

FC Ajka
  • Szvoboda
  • Borsos

Fehérvár FC

Tóth Balázs (Dala Martin 61') - Bohdan Melnyik (Huszti András 61'), Nikola Serafimov (Lakatos Kristóf 91'), Spandler Csaba (Kasper Larsen 61'), Schön Szabolcs (Simut Mario 61') - Tobias Christensen (Bedi Bence 61'), Csongvai Áron (Kovács Bence 61') - Babos Bence (Nicolas Stefanelli 61'), Pető Milán (Berki Marcell 61'), Lirim Kastrati (Katona Mátyás 61') - Nejc Gradisar (Kovács Patrik 61')

FC Ajka

Szabados István - Kopácsi Áron, Frák Marcell (Kitl Miklós 61'), Nagy Krisztián, Pantović Nikola, Kovács Nikolasz, Csizmadia Zoltán, Tóth Gergely (Borsos Filip 61'), Doncsecz Levente (Szvoboda Dániel 46'), Tar Zsolt, Horváth Péter

Játékvezetők
Andó-Szabó Sándor

Andó-Szabó Sándor

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek