Paulo Sousa: "Büszke vagyok a játékosaimra"

A két edző a mérkőzés után értékelte a visszavágót.


"Minden játékosomra nagyon büszke vagyok. Úgy érzem a pályán sikerült kiharcolnunk ellenfelünk tiszteletét. Számomra a legfontosabb cél, egy olyan csapat kialakítása, amelyik csak a győzelemben tud gondolkodni. Ma egy ilyen Videotont láthattak a szurkolók a pályán. Az első mérkőzésen csak a mutatott játékkal lehettem elégedett, ma azonban az eredménnyel is elégedett vagyok, mégha óriási csalódás is az egész csapat számára a kiesés. Úgy érzem, ebből a párharcból most nem a jobb csapat jutott tovább. Öt hete dolgozom együtt a játékosokkal, és a most megkezdett úton kell tovább haladnunk. Gratulálok a Sturm Graznak, és kívánom nekik, hogy minél tovább jussanak a Bajnokok Ligájában."

Franco Foda: "Egyáltalán nem vagyok boldog. Természetesen örülök a továbbjutásnak, de értetlenül állok a mai teljesítményünk előtt. Holnap a játékosaimnak majd elmondom miért vagyok elégedetlen, ezt most nem részletezném. 2-0-ás győzelmünk után, a visszavágón 45 perc alatt lőttünk idegenben is két gólt. Elégedettnek kéne lennem, mégsem lehetek az. Szinte semmit nem kaptam vissza abból, amit a játékosaimtól kértem a meccs előtt. Több labdarúgóm teljesítményével sem vagyok megelégedve. A szünetben Popkhadze beállításával jobb lett a bal oldalunk és a hazai csapat sem bírta azt a tempót, amit az első félidőben diktált. A Videoton játéka nem lepett meg, hiszen tisztában voltam azzal, hogy egy nagyon jó csapat a magyar bajnok. Sajnos Ausztriában az első meccs után sokan elkönyvelték, hogy megvan a továbbjutás, a mai meccs azonban bebizonyította, hogy a futball egy nagyon veszélyes játék, hiszen pillanatok alatt lehet gólt, gólokat lőni, vagy éppen kapni. A két meccs alapján úgy érzem megérdemeltük a továbbjutást, még akkor is, ha ma jobb volt a Videoton."

Szerző: Wéninger Ákos