Pályán kívül: Schön Szabolcs

Fiatalon az Ajaxhoz igazoltál, ez a pályán kívüli életedben milyen kihívásokat tartogatott számodra?

Nehéz volt, az elején a nyelvvel is meg kellett küzdenem, amikor Hollandiába igazoltam, még angolul sem beszéltem, pláne hollandul, de néhány hónap alatt az ember bele tud rázódni ebbe. Mivel a hollandot angol nyelven tanították, először angolul kellett megtanulnom. Ekkor 16 éves voltam, távol a családtól és a barátoktól, de sikerrel vettem az akadályt.

Ezek szerint szükség esetén holland tolmácsként is számíthatunk rád?

Szép kihívás lenne (nevet). Egy idő után hollandul nagyon jól megtanultam, jobban is beszéltem annak idején, mint az angolt. Utóbbit viszont Amerikában tudtam magasabb szintre hozni.

Említetted, hogy 16 évesen igazoltál Hollandiába, de már 14 évesen jártál Japánban is. Ez volt az első Európán kívüli utad?

Igen, az utánpótlás válogatottal voltunk Japánban egy tornán, az volt az első igazán hosszú repülőutam, 8-9 órát utaztunk. Új kultúrát is megismertem, valamint olyan csapatok ellen játszhattunk, akikkel addig soha, például japánok és mexikóiak ellen. Az országból nem sokat láttunk, Tokiótól 5 órányi buszútra voltunk, így inkább a japán falvakat láttuk, mint a metropoliszokat.

Amerikába megérkezve mikhez kellett leginkább hozzászoknod?

A nyelv volt talán a legnehezebb az elején. Úgy mentem ki, hogy már tudtam angolul, de az elején voltak nehézségeink, eléggé máshogy beszélték az angolt, mint mondjuk előtte Hollandiában. Ezen kívül a fociban a játékkultúra is más, szinte minden csapat csak támadófocit játszik az USA-ban.

Magával ragadott a klasszikus amerikai sportágak hangulata?

Követtem őket, de azt nem mondanám, hogy az amerikai sportok szerelmese lettem. Voltam hokimeccsen, ott mindig jó hangulat volt, 20-25 ezres stadionban - az egyik volt csapattársam barátnője dolgozott a csarnokban a jég tisztításában, így általa lett szorosabb a kapcsolatunk a sportággal.

Ha valaki először utazik Dallasba, illetve Amszterdamba, mit nézzen meg először?

Dallas nem egy olyan város, ami sok látványossággal lenne tele, persze van rengeteg magas épület, irodaházak, ezek megnézegetése mellett a vidámparkot javaslom mindenképp, ott kell öt-hat óra ahhoz, hogy mindent ki tudjon próbálni az ember. Amszterdam talán a piros lámpás negyedről ismert leginkább, de egyébként nagyon szép, tipikus sétálóutcás város, szerintem szebb hely, mint Dallas.

Eddig három kontinensen jártál. Szerepel a terveid között, hogy mindet meghódítsd?

Jó kérdés, Ausztráliába nem igazán tervezek menni, mert mindig olvasom, hogy sok a cápatámadás (nevet). Afrika sem szerepel a konkrét terveim között, szerencsére a legtöbb helyre, ahová szerettem volna, már eljutottam. Franciaországban viszont még nem voltam, ha most egy bakancslistás helyet kéne mondanom, Párizs lenne az.

Dallasban tizenháromszor többen laknak, mint Székesfehérváron, ahol most élsz. Mennyire volt nehéz ezt megszokni?

Az elején furcsa volt, Amerika teljesen más ilyen szempontból, nem nagyon vannak olyan részei az országnak, ahol a nagyvárosokban nem élnek nagyon sokan. A barátnőmmel költöztünk Fehérvárra, a hetünk nagy részét itt töltjük, de nem teljesen új ez a helyzet számunkra, úgyhogy kezdünk visszarázódni. A városban nem járunk olyan sokat, viszont van egy kutyánk, vele szoktunk sétálni.

Mivel foglalkoznál a pályafutásod befejezése után?

Edző vagy játékosügynök szeretnék lenni, azaz mindenképp a fociban maradnék. Amikor ennyire benne van az ember a mindennapokban a fociban, szinte már könnyűnek tűnik az edzősködés, de persze egyáltalán nem az.

És ha esetleg nem maradnál a fociban?

Akkor mindenképp egy saját céget szeretnék, még nem tudom, milyen területen, de ha összejön, hogy a fociban maradjak, akkor talán ennek nem is lesz aktualitása.

Hol élnél legszívesebben 50 éves korodban?

Amerikába szívesen visszamennék élni, és Los Angelest választanám.