ELLENFÉL-LES

Öt játékosa nélkül készül a Vidi elleni EL-selejtezőre a Vaduz

Többen is pihenőt kaptak a hétvégi bajnokin az izlandiak elleni vaduzi kezdőből.

A Vaduz klubunk második ellenfele az Európa Liga 2019-20-as idényében. A második selejtezőkör odavágójára július 25-én 20 órától kerül sor a Pancho Arénában.

A liechtensteiniek szerda este már Felcsúton edzettek, a tréninget követő beszámolójukban pedig elárulták, hogy a be sem nevezett Manuel Mikus, Christopher Drazan, Nicolae Milinceanu (ő moldáv válogatott labdarúgó) és a benini válogatott, az Afrikai Nemzetek Kupáján is pályára lépő Jodel Dossou mellett sérülés miatt a nyáron igazolt Jens Hofer sem áll Mario Frick vezetőedző rendelkezésére.

És ha már igazolások: a Vaduz a nyáron az edzői stábban egyet, a játékoskeretben viszont 10 helyen is frissített. A távozó erőnléti edzőt, Chris Kolodziejt (aki a Zürich-hez szerződött) az az Alex Kern pótolta, aki a Grasshoppersnél és az FC Zürichnél is megfordult korábban. Az új labdarúgók között ott van a már említett Hofer és Milinceanu mellett Cédric Gasser (St. Gallen), Pius Dorn (Austria Lustenau), Gion Chande (FC Wil, U15-től U20-ig svájci válogatott), Tunahan Cicek (Neuchatel Xamax), Denis Simani (Rapperswil), Gianni Antoniazzi (Zürich U21), illetve a két legnagyobbnak tűnő fogás, az egyaránt 500-500 ezer euróra taksált Dominik Schwizer (FC Thun) és Yannick Schmid (FC Luzern).

Távozói oldalon a tavalyi alapemberek közül a kapus Andreas Hirzel (FC Thun), Nils von Niederhausern (Winterthur), Philipp Muntwiler (FC Wil), Maurice Brunner (szabadon igazolható) és Igor Tadic (Kriens).

A klub - ahol korábban magyar játékos még nem, de a svájci válogatott első számú kapusa, a mönchengladbachos Yann Sommer is megfordult - a 7. mérkőzésére készül 2019-20-ban. Először a svájci bajnok Young Boys ellen léptek pályára és június 26-án 1-0-s sikert arattak tartalékosan felálló ellenfelük fölött, majd június 30-án 4-0-ra nyertek bajnoki riválisuk, a Kriens ellen. Július 6-án értek felkészülésük utolsó állomásához, az osztrák másodvonalbeli Austria Lustenau ellen 2-0-s győzelmet arattak.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy az Európa Liga első selejtezőkörében 0-0-s odavágó után 2-1-re nyertek az izlandi Breidablík ellen, azóta viszont a svájci másodosztály is kezdetét vette. Az első ellenfél a Kriens volt és a barátságos meccsel ellentétben vasárnap 1-0-ra alulmaradtak.

Az EL-meccseken és a hétvégi bajnokin kezdőcsapataik az alábbiak voltak:

Ellenfél Kezdőcsapat Eredmény
Breidablík Büchel - Schmid, Simani, Sülüngöz - Gasser, Gajic, Wieser, Antoniazzi - Schwizer, Prokopic - Cicek 0-0
Breidablík Büchel - Schmid, Simani, Sülüngöz - Gasser, Gajic, Wieser, Antoniazzi - Cicek, Schwizer - M. Coulibaly 2-1
Kriens Büchel - Sülüngöz, Schmid, Simani - Dorn, Gajic, Prokopic, Göppel - Schwizer, M. Coulibaly - Cicek 0-1

A felsorolásból az látszik, hogy a hétvégi találkozón az egykori 144-szeres válogatott csatár, Mario Frick vezetőedző (akinek 17 esztendős fia, Noah is kerettag) a bajnokin három olyan játékosnak adott pihenőt, akik az EL-ben mindkétszer játszottak: Gasser, Wieser és Antoniazzi sem kerültek a kezdőbe hétvégén.

Szerző: Guber Péter

Fotó: Vaduz FC / facebook

További hírek