A negyedik gólunkat szerző középpályásunk értékelte a Kecskemét elleni sikerünket és már a DVTK elleni vasárnapi bajnokiról is beszélt honlapunknak.
Milyen érzés volt ilyen hosszú kihagyás után újra gólt szerezni az NB I-ben?
Számomra nagyon fontos, hogy újra sikerült betalálnom, de a legfontosabb a csapat sikere volt. Rendkívül fontos győzelmet szereztünk a Kecskemét ellen. Az eredmény csalóka, nem volt ez könnyű találkozó. A Kecskemét nagyon kevés helyet hagyott nekünk, emiatt nem is tudtunk sok gólhelyzetet kialakítani az első 45 percben. A második gólunk után viszont kezünkbe vettük az irányítást és akkor már folyamatosan sikerült helyzeteket kialakítanunk, közben pedig uraltuk a játékot. Fontos, hogy ugyanezen az úton kell tovább haladnunk.
A meccs előtt hosszabb interjút készítettünk veled, amelyben hangsúlyoztad, hogy sosem adod fel. Ez a kijelentés a mai gólodra is érvényes.
Való igaz, tényleg megdolgoztam azért a gólért (nevet). Már a találatom előtt is volt egy jó lövésem, az még elkerülte a kaput. Két perccel később Stefanellitől kaptam egy jó labdát, megpróbáltam a hosszút célba venni, de egy kecskeméti játékos kezében elakadt a lövésem, szerintem ha a labda nem elém pattan és nem tudok gólt szerezni, akkor tizenegyest kaptunk volna, de így utólag nincs ennek jelentősége, mert futottam tovább és az elém pattanó labdát ballal a kapus mellett sikerült a kapuba továbbítanom. Óriási érzés volt ilyen hosszú kihagyás után újra gólt szerezni.
Remek hét van mögöttünk, két bajnokit és egy kupameccset is megnyertünk. Vasárnap Miskolcra utazunk, milyen mérkőzésre számítasz a DVTK ellen?
Úgy gondolom, már az FTC ellen is jól játszottunk, az akkor ugyan még nem párosult eredménnyel, de azóta sikerült folyamatosan úgy teljesítenünk, ahogy azt mi is elvárjuk magunktól és a szurkolóink tőlünk. Diósgyőrben újabb fontos meccs vár ránk, bízom abban, hogy hasonlóan jól fogunk játszani, ahogy az elmúlt időszakban tettük. Hiába vagyunk fiatal csapat és érkezett sok új játékos a nyáron hozzánk, tehetséges és motivált labdarúgók alkotják a Vidit. A bajnokságban nem az alsóházban, hanem a felsőházban szeretnénk küzdeni, úgyhogy nem szabad erről a megkezdett útról letérnünk. Megvan bennünk az a kvalitás és önbizalom, hogy Miskolcról is elhozzuk a 3 pontot, de ez egyáltalán nem lesz könnyű feladat számunkra, hiszen a szerdai kupameccsen is láthattuk, mennyire jó csapat a DVTK, amely Pakson sem véletlenül nyert a legutóbbi fordulóban.
#13
Kalmár Zsolt
Középpályás
#13
2024-2025 szezon
11 Meccs
1 Gól
388 Játszott perc
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: fehervarfc.hu