KÖRNYEZETVÉDELEM

Nagyszabású szemétszedési akció Sóstón

Klubunk játékosai is segítettek tisztává varázsolni környezetünket.

A Fehérvár FC NB I-es férfi és női csapatának tagjai (Simut Mario, Tóth Tamás Vid, Berki Marcell, Terestyényi Anna, Jánosi Ninetta, Földvári Fanni és Szehofner Vivien) mellett az NB III-as és az utánpótlás-együtteseink játékosai is kivették a részüket a munkából és az SZC Bugát Pál Technikum diákjaival karöltve gyűjtötték a szemetet a Sóstói Stadion közvetlen környezetében.

A szemétszedésen résztvevők a Sóstó Látogatóközpont előtt találkoztak, ahol Pál Szilvia környezeti nevelő fogadta és köszöntötte a sokaságot, kifejezte örömét a közösségi összefogás miatt, majd elmondta; hetente akár 3-4 köbméter szemét is keletkezik a Sóstói Természetvédelmi területen, aminek eltüntetése nagy feladat.

A szervező Sóstói Látogatóközpont munkatársai kiosztották a kesztyűket, zsákokat és szemétszedő felszereléseket, majd a résztvevők három csoportban, jó hangulatban egy óra alatt megtisztították a természetvédelmi területet.

+11 kép megtekintése

Szerző: Csik Tamás

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek