A szombati bajnokin a Puskás Akadémia FC 17-0-ra győzött.
Női csapatunk a Simple Női Liga 9. fordulójában a tavalyi döntős Puskás Akadémia FC otthonában vendégszerepelt. Andorka Péter vezetőedző a Kovács B. - Kövesdi, Bolboaca, Zuggó, Kántor - Kovács La., Németh - Szalay, Bognár, Feil - Hajdu kezdő tizenegyet küldte pályára.
A mérkőzésen végig a hazaiak nagyobb játékereje érvényesült, akik a lehetőségeiket kíméletlenül kihasználva már a félidőben 6-0-ra vezettek. Csapatunk helyzetét nehezítette, hogy csapatkapitányunkat, Bognár Petrát félórányi játékot követően sérülés miatt le kellett cserélni.
A szünet után még magasabb fokozatra kapcsolt a PAFC, amely végül 17-0-s sikert aratott. Csereként csapatunkban a második játékrészben Sarbak, Simon, Sorok és Janus lépett pályára.

Edzői értékelés
"Sajnos ezúttal nagy pofonba szaladtunk bele. Az ellenfelünknek szombaton minden összejött, a góljaikon kívül kapusunknak volt három-négy nagy védése is. Jelenleg még egy héten két meccs egymás után fiikailag és fejben is sok fiatal csapatunknak. Meg kell találnunk az utat, hogy az erős ellenfelek ellen is komolyabb ellenállást tudjunk mutatni, valamint még jobban kell koncentrálnunk azokra a meccsekre, amelyek számunkra reálisan nyerhetők" - értékelt honlapunknak Andorka Péter vezetőedző.
Szerző: Óházy Bálint
Fotó: puskasakademia.hu








