Nagy Lajos, a Vidi utánpótlásedzője lett a kispályás válogatott kapitánya

A fiatal szakember klubunknál az U16-os csapat felkészítését segíti.

Nagy Lajos nem lehet ismeretlen a Vidi-szurkolók előtt, hiszen saját nevelésű játékosunk 1995-ben, piros-kék színekben lett élvonalbeli labdarúgó, majd szerepelt a Gázszer FC, a ZTE és a Siófok csapataiban is, pályafutása során több mint 300 NB I-es bajnokit játszott, 2002-ben bajnoki címet nyert a Zalaegerszeg együttesével. 2013-ban tért vissza klubunkhoz, mint utánpótlásedző, jelenleg Thomas Sowunmival dolgoznak együtt az U16-os korosztálynál, csapatuk a tavaszi rajt előtt mindössze egyetlen ponttal lemaradva áll a tabella második helyén.

Nagy Lajos alapító tagja a 2015 nyarán életre hívott Országos Mini-Futball Szövetségnek (OMFSZ), ahol mostanáig szakmai vezetőként dolgozott, majd miután a válogatottat korábban irányító stáb szerződése lejárt, a szövetség elnöksége őt nevezte ki a csapat élére.

„Megtiszteltetés, hogy az OMFSZ elnöksége engem kért fel a poszt betöltésére, amit természetesen gondolkodás nélkül elvállaltam. A célom az európai élmezőnyhöz zárkózni a csapattal, és már nyáron, a brnoi Európa-bajnokságon úgy szerepelni, hogy ez a terv megvalósuljon. A szövetséggel eddig is lépésről-lépésre haladtunk, először felnőtt válogatottunk lett, tavaly már az U21-es Európa-bajnokságon is el tudtunk indulni, idén pedig már U19-es válogatottunk is van. Hosszú távú célunk, hogy minél erősebb tömegbázist építsünk ki, szélesítsük az utánpótlás-képzést. Nagyon örülök az új feladatomnak, ami természetesen nem jelenthet akadályt abban, hogy a jövőben is teljes szívvel dolgozzak a Vidi-utánpótlásáért, ahogy azt eddig is tettem” – mondta Nagy Lajos a vidi.hu-nak.

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu

További hírek