IGAZOLÁS

Murka Benedek a Vidiben folytatja pályafutását!

A 27 esztendős játékos a Vasas futballistájaként több szezont szerepelt az élvonalban, legutóbb pedig az NB II-es Csákvár együttesében játszott. 

Murka Benedek 1997. szeptember 10-én született Budapesten. A jobbhátvéd a labdarúgás alapjait Budakeszin sajátította el, majd 13 évesen Újpestre került, ahol a következő három esztendőben a lila-fehérek korosztályos csapataiban szerepelt. Benedek egyébként focista családból származik, játékos példaképe pedig a nagypapájának a testvére, Tóth András, aki sorozatban hétszer nyert az Újpesttel bajnoki címet a 70-es években és tizenhét alkalommal a magyar válogatott mezét is magára húzhatta, az 1978-es világbajnokságon pedig gólt is szerzett - de futballozott bátyja és az édesapja is.

Murka tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2014 tavaszán, csupán 16 évesen lett a 2015-ös őszi Eb-selejtezőkre készülő U18-as nemzeti válogatott egyik alapembere. 2014 nyarán az olasz Catania kereste meg. A próbajátékon elnyerte az olasz gárda tetszését, így a Catania akadémiájára került. Több hónapot töltött az olasz csapatnál, ám leigazolására végül nem került sor, mert a Catania nem szerette volna megfizetni érte a nevelési költségtérítést.

Ezután hazatért és 2015 év elején a Vasasba igazolt, ahol az első (fél)szezonjában NB II-es bajnoki címet ünnepelhetett az angyalföldi gárdával. A következő idény elején ugyan egy FTC elleni bajnokin csereként bemutatkozott az NB I-ben, de a több játéklehetőség reményében a szezon nagy részét az NB II-es Siófok csapatában töltötte kölcsönben. A 2016/2017-es szezonban visszatért a Vasashoz, ahol immár alapemberként számoltak vele, 20 bajnokin lépett pályára, ezeken pedig kétszer is eredményes volt. Az egyik gólt épp ellenünk szerezte: 2017. április 8-án egy Vidi - Vasas bajnoki 84. percében állt be csereként 1-1-es állásnál és a 93. minutumban megszerezte a fővárosiak győztes gólját. A következő szezonban a Vasas az utolsó helyen végzett az OTP Bank Ligában, de még egy teljes szezont eltöltött Angyalföldön az NB II-ben, majd előbb a Csákvár, aztán az Ajka és végül ismét a Csákvár mezét húzta magára. Az elmúlt három idényt a Fejér vármegyei együttesben töltötte. Murka az U18-as, U19-es, U20-as és U21-es válogatottban is pályára lépett.

Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • subtitles off, selected

      Mától az NB I-es és NB II-es rutinnal is rendelkező védő is csapatunkat erősíti. Sok sikert kívánunk Vidi-mezben, Beni!

      Szerző: Wéninger Ákos

      Fotó: fehervarfc.hu

      További hírek