MOL Vidi FC – Újpest FC : rangadó a 7-es bűvöletében!

Hoppá! Elképesztő összefüggésekre bukkantunk a Vidi-Újpest párharccal kapcsolatban.

Szombaton 19:30 órakor a forduló rangadóján az 53 pontos MOL Vidi FC fogadja az eddig 46 egységet gyűjtő Újpest FC gárdáját. A két csapatot tehát 7 pont választja el egymástól a tabellán, amely prímszám, ráadásul az Újpest gyaníthatóan éppen az M7-esen, nagy forgalom esetén talán a 7-es főúton közelíti majd meg a MOL Aréna Sóstót.

A két csapat közös történelme igen gazdag, ráadásul ha nyerünk, akkor az örökmérlegünket (a győzelmek számát tekintve) 46-39-re javítjuk a lilák ellen, tehát éppen hét győzelemmel lesz több a nevünk mellett. Ha sikerül két góllal legyőznünk a negyedik kerületi együttest, akkor az összesített gólkülönbségünk is hét góllal lesz jobb az Újpestnél. Ha már kerület! Újpest Budapest negyedik kerülete. Székesfehérváron ugyan nincsenek kerületek, azonban lakosság alapján Székesfehérvár Budapest 7. legnagyobb kerülete lenne, éppen Újpest mögött. Érdekesség, hogy a múlt héten legyőzött Ferencváros a IX. kerület csapata, a Budapest Honvéd pedig a XIX. kerület klubja, tehát idén tavasszal jól megy Juhász Rolandéknak a kerületek ellen, nem mellesleg, ha a 7-et megszorozzuk (kerekítve) 2,7-el, akkor meg is kapjuk a 19-et, amely a legnagyobb húsz alatti prímszám!

Csapatunknál a szerb válogatott Danko Lazovics kezdte 7-es mezben a szezont, így a bolgár válogatott Georgi Milanovnak a 77-es jutott, a lila-fehéreknél a magyar válogatott Simon Krisztián viseli a hetest mezt, míg a grúz válogatott Giorgi Beridze hátán vírit a 77-es. Mind a négyen válogatottak (ráadásul négy külön ország válogatottjai), és a négyes szám ugye már előjött a negyedik kerület említésekor is! 

Szintén érdekességképpen lehet megfigyelni, hogy a két hetvenhetes neve egyaránt a görög Γεώργιος (Georgios) névből ered! Simon Krisztián pedig névrokona a Vidi 2015-ös bajnokának, a jelenleg a Paksban szereplő Simon Ádámnak, aki összesen hét Magyar Kupa-mérkőzésen kapott lehetőséget piros-kékben!

Az Újpest FC a 2018/2019-es szezonban hét góllal kapott kevesebbet, mint a Vidi, azonban mi idegenben éppen hétszer nyertünk, az Újpest pedig csak négyszer. Ahogyan pedig hétfőn megírtuk, U17-es csapatunk idén hétből hét mecset nyert meg! A fiatalok edzője pedig nem más, mint Simek Péter, aki Vidi- és Újpest-mezben is maradandót alkotott, piros-kékben ráadásul viselte is a 7-es mezt (Újpesten pedig a 11-est, amely szintén prímszám).

Ha ez még nem lenne elég, - most kapaszkodjanak meg, mi szóltunk! - Simek Péter - egy korábbi interjú szerint - kedvenc filmje a Rettenthetetlen, amelynek rendezőjét és főszereplőjét, Mel Gibsont összesen hét alkalommal jelöltek Golden Globe, valamint Oscar-díjra!

Ez mind véletlen lenne? Aligha!

Szerző: Molvidi.hu

Fotó: molvidi.hu, medievalists.net, thoughtco.com

További hírek