Marko Nikolics: "Taktikailag, erőnlétben és egyéni játékban is fejlődni szeretnénk"

Vezetőedzőnk tudja, hogy a Paks minden csapat dolgát képes megnehezíteni hazai pályán.

„Hallottam sokat arról, hogy minden csapatnak nehéz dolga van Pakson. Különleges módon játszanak, védekezésben és támadásban is, végig figyelnünk kell majd ellenük. Mi vagyunk az egyetlen veretlen csapat a bajnokságban, szeretnénk azok is maradni. Jelenleg elsők vagyunk a tabellán, de egyelőre ez nem jelent semmi különöset, szeretnénk még taktikailag, erőnlétben és egyéni játékban is fejlődni. A folytatásban több időnk lesz dolgozni a játékosokkal, ha így folytatjuk, akkor emelni tudjuk majd a teljesítményünk szintjét. Visszatérve a Paks-meccsre: nagyon fontos, az, hogy hogyan állunk hozzá ehhez a találkozóhoz, fontos, hogy mentálisan is mindenki rendben legyen ma este, hiszen a Paks elleni három pont éppen ugyanannyit ér, mint egy rangadón aratott győzelem” - nyilatkozta Marko Nikolics, aki a válogatott kötelezettségek miatt a keret egy részére nem számíthatott az elmúlt napokban.

„Szerencsére voltam már hasonló helyzetben korábbi klubjaimnál is, amikor 10-12 játékosom is a felnőtt, vagy a korosztályos válogatottakkal készült, így nem volt ismeretlen a szituáció. Úgy gondolom, jó héten, kemény edzéseken vagyunk túl. A felkészülési időszak után két hónapig gyakorlatilag csak a meccsekre készültünk és a regenerációra koncentráltunk, most volt idő másra is. Vannak akik már velünk edzenek hétfő óta, vannak, akik csak később térnek vissza a nemzeti csapatoktól, meglátjuk, ők milyen állapotban lesznek, de bízom benne, hogy mindenki egészségesen csatlakozik újra hozzánk, hogy teljes erővel a bajnokságra koncentrálhasson. A magyar válogatott mérkőzéseken kint voltam, nagyon tetszett a pozitív hangulat, amelyet a szurkolók teremtettek. Örülök, hogy Pátkai Máté és Fiola Attila is pályára léphetett, azt sajnálom, hogy Magyarországnak már nincs matematikai esélye sem arra, hogy kijusson a Vb-re.”

Szerző: Vidi.hu

Fotó: vidi.hu

További hírek