Marko Nikolics: „Ebben a bajnokságban nincsenek könnyű meccsek”

Vezetőedzőnk három ponttal szeretne hazatérni Debrecenből a válogatott szünet előtt.

„Ahogyan már korábban többször is elmondtam, ebben a bajnokságban nincsenek könnyű mérkőzések. Természetesen nyerni szeretnénk a DVTK ellen is, de nem egyszerű játszani ellenük. Ellenfelünk egy jó, igazi harcos csapat, játékstílusukra az erőfutball a jellemző, okosan, végig koncentrálva kell meccselnünk ellenük Debrecenben. Pszichológiailag fontos lenne a győzelem már csak azért is, hogy a nemzetközi mérkőzések miatti szünet közben is ott lehessünk a tabella első helyén. Persze ennél sokkal fontosabb, hogy majd a bajnokság utolsó fordulója után ott lehessünk. Ehhez sok lépést kell megtennünk, a mai, Diósgyőr elleni mérkőzés az első” - mondta a 18:00 órakor kezdődő DVTK elleni bajnoki előtt Marko Nikolics

A Diósgyőr-Vidi találkozót az m4sport.hu élőben közvetíti.  

Szerző: Vidi.hu

Fotó: vidi.hu

További hírek