EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Marko Nikolics: "A kapott gól tökéletes lenyomata volt a mai meccsnek"

A két vezetőedző értékelte a MOL Vidi FC - Puskás Akadémia FC bajnokit.

Marko Nikolics:

Az az első perctől kezdve látható volt, hogy hiányzott ma némi motiváció a csapatból. Persze tudom, hogy nem könnyű egy ilyen hosszú szezon után, sok mérkőzés után egy olyan meccsen pályára lépni, ami igazból a mi részünkről már nem döntött túl sok dologról. Ettől független ez persze nem profi hozzáállás, és meg kell találnunk a módot arra, hogy a maradék három bajnoki mérkőzésre változzon, hiszen jó képet kell mutatnunk magunkról és az egész klubról. A kupadöntő az egy másik dolog, ott már most is egészen biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmiféle hasonló probléma. A mai meccsen az energiaszintünk kicsit olyan volt, mintha egy barátságos meccset játszottunk volna. Járattuk a labdát, rengeteg passzunk volt, még a helyzeteink is megvolt a győzelemhez, de hiányzott a gyilkos ösztön belőlünk. A kapott gól pedig tökéletes lenyomata volt a mérkőzésnek.

Komjáti András:

A csapat tényleg csapatként működött, mindenki motivált volt, segítették egymást a játékosok. Voltak hibáink a védekezésben, főleg a pontrúgásoknál, ami sajnos egész évben probléma. A Vidi gólja után is küzdöttünk, hogy legalább egy döntetlent kiharcoljunk, a végén pedig akár még szebben is alakulhatottt volna a találkozó. De természetesen nem vagyok elégedetlen, minden pontra szükségünk van. Láttam utólag, hogy a Vidi tizenegyese előtti szabálytalanság a vonalon kívül volt, de nem foglalkozom vele, a játékvezető megadta. Persze ha kikaptunk volna, fájna, de mindenki hibázhat, emberek vagyunk.

Szerző: Molvidi.hu

Fotó: molvidi.hu

További hírek