Margitics Vidi győzelmet vár a Debrecen ellen

A Vidi II középpályása a tatai edzőközpontból is nyomon követi a Videoton szereplését.


A magyar U19-es válogatott az Eb-elitkör két mérkőzésén már túl van, hétfőn balszerencsés vereséget szenvedett a csapat a görögöktől, szerdán azonban magabiztos játékkal, 3-0-ra nyert Románia ellen. Margitics Andor, a Videoton középpályása mindkét meccset végigjátszotta.

- Két nap alatt 180 percet játszottál, mennyire fáradtál el? Hogy érzed egy U 19-es Eb-selejtező irama magasabb vagy alacsonyabb, mint egy NB II-es mérkőzésé?
Az iram szerintem nagyjából egyforma. Annyi a különbség, hogy most a selejtezőben sokkal technikásabb játékosok ellen focizunk, ugyanakkor az NB II-ben a játékosok fizikai adottságai jobbak. De hogy az első kérdésedre is válaszoljak, természetesen elfáradtam a meccsek után, azonban minden feltétel adott itt Tatán ahhoz, hogy a következő meccsen már kipihenten léphessünk pályára.
- Mit csináltok azokon a napokon, amikor nem játszotok selejtezőt?
Regeneráló edzéseket végzünk, nincsenek kemény pörgős tréningek. A szakmai stáb sok érdekes programot szervez nekünk, csütörtökön például moziba mentünk, előtte pedig erdei kisvasúttal is utaztunk. Ezek nagyon jó programok, mert erősíti a csapategységet a focipályán kívül is. Természetesen vannak taktikai megbeszélések is, illetve DVD-n minden meccs előtt kielemeztük az aktuális ellenfelünket.
- Mit vársz a szombati, portugálok elleni mérkőzéstől?
Természetesen győzni szeretnénk, de nagyon nehéz dolgunk lesz, mert a portugál válogatott a csoport legerősebb csapata. Nagyon jól szervezik meg a széleken a támadásaikat, ugyanakkor a védelmük talán kicsit gyengébb. Ha sikerülne a széleken a támadásaikat kiszűrnünk, akkor lehet esélyünk a győzelemre, mert a mi csapatunk is nagyon jó.
- Mennyire tudod az edzőtáborból nyomon követni a Videoton NB I-es szereplését?
Van a szobámban tv, és kedden néztem a csapattársaimmal a meccset. Ment is a zrika rendesen, hiszen a Vidiből egyedül vagyok itt a válogatottban, míg az MTK-t több játékos is képviseli. De ez persze csak ilyen baráti zrika volt, hiszen a válogatottban nem az az elsődleges, hogy ki honnan jött. Mi itt egy csapat vagyunk, közös a cél, és függetlenül attól, ki melyik csapatban játszik, nagyon jó barátok vagyunk. De azért jobban örültem volna, ha nyer a Vidi és én ugrálhattam volna örömömben. Egyébként péntek este is a tv előtt fog ülni az egész válogatott, hiszen mindenkit érdekel az NB I, főleg a bajnoki döntőnek is beillő Debrecen-Vidi mérkőzés. Remélem a meccs után visszaadhatom a zrikát, amit kedden kaptam.

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek