VIDEOTON FC - DUNAÚJVÁROS-PASE 3-1 (1-1)

Ligakupa: győzelem és továbbjutás a Dunaújváros ellen

A nyolcaddöntő visszavágóján a vendégek szereztek vezetést, azonban még az első félidőben sikerült egyenlítenünk, a második félidőben pedig a magunk javára fordítottuk a meccset.

Egy héttel ezelőtt, Dunaújvárosban, a műfüvön megrendezett első mérkőzésen a hazai együttes 2-1-re nyerni tudott, majd néhány nappal később bajnoki meccset is játszottunk megyei riválisunk otthonában, akkor magabiztosan, 4-1-re győztünk. Az év utolsó mérkőzésének tétje a Ligakupában való továbbjutás volt. A mérkőzés kezdőrúgását a magyar labdarúgás egyik leglelkesebb szurkolója végezte el, akit a pályákon csak "Carlos"-ként ismernek, és aki Garancsi Istvántól, klubunk tulajdonosától egy egyedi tervezésű Vidi mezt is kapott ajándékba. 

Jól kezdtük a meccset, a 3. percben Oliveira kerülte meg védőjét egy ívelés után, majd jobbal elpöckölte Nagy Gergely mellett a labdát, de az oldalhálót találta el. Pár perccel később Oliveira remekül tálalt Feczesin lábára, aki 8 méterről kapásból fölé lőtt. Az első negyedóra végén Nagy Gergelynek kellett hatalmasat védenie. Oliveira passzolt Feczesinhez, aki gyönyörűen engedte tovább a labdát, Kleinheisler kiléphetett nyakán egy védővel, 13 méterről, ballal lőtt, Nagy nagyot védett. A következő percek főleg mezőnyjátékkal teltek, sokáig úgy nézett ki, nem születik gól az első félidőben. A 40. percben aztán meglepetésre a Dunaújváros került előnybe. Dodlek 28 méterről hatalmas gólt lőtt a jobb felsőbe. (0-1.)

Nem telt el két perc, amikor Kleinheisler tört be a tizenhatoson belülre, csinált egy cselt, majd találkozott egy dunaújvárosi védővel és a földre került, büntető. Feczesin állt a labda mögé és a balra vetődő Nagy mellett jobbal a jobb alsóba lőtt. (1-1.)

A második félidő első felében a játék képe nem sokat változott, majd az edzők cserékkel kezdték felfrissíteni csapataikat. Ez Joan Carrillonak sikerült jobban, hiszen a 64. percben csereként pályára lépő Nikolics három perc múlva kiosztott egy gólpasszt. Csatárunk balról passzolt középre, Oliveira átvette a labdát, majd 17 méterről a jobb alsóba lőtt. A labda a kapufáról vágódott a hálóba. (2-1.) 

Négy perccel később Nikolics újabb gólpasszal jelentkezett, a címzett ezúttal Feczesin volt, aki közelről nem hibázott. (3-1.) 

Időközben a játékvezető - talán reklamálásért - kiállította a kispadról Marco Caneirat. Izgalmasan alakult az utolsó negyedóra, hiszen egy dunaújvárosi góllal a vendégek álltak volna továbbjutásra. Valamivel többet is birtokolták ekkor a labdát, azonban igazán nagy gólhelyzetig nem jutottak.

Csapatunk 2014 utolsó mérkőzését is megnyerte, így továbbjutott a Ligakupában, ahol jövő tavasszal a DVSC ellen játszunk a negyeddöntőben.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek