Lendületben az U12

A Videoton FC U12 már hat mérkőzés óta veretlen, ezúttal a REAC ellen nyert csapatunk 4-0-ra.


Fiatal csapatunk április 5-én, hazai pályán 3-2-re kikapott a Vasastól, ezt követően azonban remek szériát épített a Vidi U12. Legutóbbi öt bajnokiján veretlen maradt a gárda, így önbizalommal telve várhatta a REAC fehérvári látogatását. A találkozó végül igazolta csapatunk jó formáját, hiszen már az első félidőben magnyugtató előnyt szereztünk. A jó kezdés gyorsan vezetést ért, a 9. percben Varjas László talált be a rákospalotai kapuba, majd a 24. percben Sulák Bercel növelte előnyünket. A végig nagy fölényben futballozó Videoton FC U12 a második félidő közepén döntötte el végleg a három pont sorsát, az 58. percben Sulák már a második gólját lőtte, majd alig másfél perc múlva Zsöllei Bálint alakította ki a 4-0-ás végeredményt, fiataljaink így már hat meccsre nyújtották veretlenségi sorozatukat.

Tóth József, a Videoton FC U12 edzője: A legutóbbi két mérkőzésünk nagyon jól sikerült, a REAC ellen is látványosan futballoztunk, ráadásul még akár több gólt is lőhettünk volna. Elégedett vagyok a csapattal, szépen kialakult a játékunk, ez persze nem jelenti azt, hogy ráülünk a babérjainkra, sok munka vár még a gyerekekre.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Szerző: Németh Zoltán