IGAZOLÁSOK

Kovács Krisztián és Kocsis Bence a Vidiben folytatja pályafutását!

A két, élvonalbeli tapasztalattal is rendelkező játékos Paksról érkezett Fehérvárra, játékjogukat végleg szerezte meg klubunk.

Kovács Krisztián 2000. május 29-én született a felvidéki Révkomáromban. A jobbhátvéd kilencéves korától kezdve Győrben focizott és 16 évesen épp egy Videoton FC II - ETO FC Győr NB III-as bajnokin debütált a győri felnőtt csapat meccskeretében, ekkor azonban pályára még nem lépett, viszont néhány hónappal később a Csepel elleni bajnokin csereként már bemutatkozhatott a felnőttek között. A következő években az NB II-es győri csapat egyik alapembere lett, pályára lépett 2022-ben ellenünk is a MOL Magyar Kupában, amikor 2-1-es vereséget szenvedtünk Győrben.

2023-ban az élvonalba igazolt, a Paksi FC játékosa lett és a 2023/2024-es idényben 29 alkalommal lépett pályára az NB I-ben, sőt az FTC ellen az első élvonalbeli gólját is megszerezte 2023 nyarán. A legutóbbi szezont is Pakson kezdte el Kovács, idén tavasszal viszont Nyíregyházán játszott kölcsönben. U16-tól U21-ig valamennyi utánpótlás-válogatottban szerepelt 2015 és 2019 között.

Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • subtitles off, selected

      Kocsis Bence 2001. április 23-án született Erdélyben, Marosvásárhelyen. 11 éves korában került Magyarországra, miután egy próbajátékot követően kiválasztotta őt a Puskás Akadémia. A bal lábas, több poszton is bevethető középpályás U13-tól kezdve az összes korosztályban szerepelt Felcsúton, a 2018/2019-es idényben pedig az NB III-as PAFC II egyik alapembere lett. Ebben a szezonban kétszer is kezdőként lépett pályára az ugyancsak az NB III-ban szereplő Vidi II ellen. Gólpasszai mellett hét alkalommal az ellenfelek kapuját is sikerült bevennie, így a következő idényt már a Puskás Akadémia NB II-es kooperációs csapatában, Csákváron kezdte el. Két szezon alatt összesen 58 NB II-es bajnokin szerepelt a Fejér vármegyei együttesben és négy gólt szerzett.

      2021-ben az MTK-ba igazolt, ahol debütált az NB I-ben, majd 2022 év elején a Paksi FC játékosa lett. A 2022/2023-as szezon nagy részét az NB II-es PMFC-ben töltötte kölcsönben. A következő idényben a Paks ismét kölcsönadta Kocsist, ezúttal Budafokra, majd télen visszakerült a Tolna vármegyei élvonalbeli együtteshez. Az előző szezont - ismét kölcsönben - a BVSC-nél töltötte. Az U17-es, U18-as és U19-es válogatottakban is pályára lépett.

      Video Player is loading.
      Current Time 0:00
      Duration -:-
      Loaded: 0%
      Stream Type LIVE
      Remaining Time 0:00
       
      1x
        • Chapters
        • descriptions off, selected
        • subtitles off, selected

          Mindkettőjüknek sok sikert kívánunk piros-kékben!

          Szerző: Wéninger Ákos

          Fotó: fehervarfc.hu

          További hírek