PAKSI FC - VIDEOTON FC 2-0 (1-0)

Kétgólos vereség a Paks otthonában

Az első félidő derekán egy balszerencsés öngóllal szerezte meg a vezetést a hazai csapat, a második félidőben pedig Szakály 11-esből állította be a végeredményt.

A kéthetes válogatott szünet után Pakson folytatta csapatunk az élvonalbeli pontvadászatot. Annak a Paksnak az otthonában, ahol utoljára még Paulo Sousa vezetésével, majdnem négy éve tudtunk utoljára nyerni. Első alkalommal szerepelt a Vidi kezdőcsapatában Suljic, illetve Nego is.

A mieink kezdték aktívabban a találkozót, a 2. percben Kovács ugratta ki szép labdával Feczesint, aki viszont 18 méterről nem találta el jól a labdát. A 8. percben egy szabadrúgást a 16-osunkon belülre íveltek a hazaiak, Bartha kapura fejelt, a könnyűnek tűnő labdát Danilovics kiejtette - igaz, mintha az egyik paksi játékos lökte volna a levegőben kapusunkat -  Szolnokinak a gólvonalról kellett kivágnia a labdát. A folytatásban a mezőnyjáték dominált, mi birtokoltuk többet a labdát, de helyzet sokáig egyik kapu előtt sem alakult ki. A 28. percben Szakály végzett el egy közvetett szabadrúgást 22 méterről, a bal szélről, a kapu elé tekert labdát Nego fejjel megcsúsztatta, és a hosszú sarokban kötött ki a játékszer - öngól (1-0)! (A mérkőzés hivatalos MLSZ-jegyzőkönyvében Vinícius neve szerepel, mint az öngólt szerző játékos, így hivatalosan mi is őt tűntetjük fel, de a TV-s visszajátszások alapján egyértelmű, hogy Nego csúsztatta meg fejjel a labdát, és nem Vinícius). Tíz perccel később Szabó 15 méterről lőtt kapura, Danilovics hatalmas bravúrral a felső lécre ütötte a labdát.

A szünetben Pető Tamás pályára küldte Szolnoki helyére Stopirát, aki néhány napja csatlakozott ismét a Vidihez. A második félidő parázs hangulatban kezdődött, néhány perc alatt három sárga lapot is ki kellett osztania Iványinak. Az első kettőt mi kaptuk, az 50. percben azonban Szabónak mutatta fel a sárga kártyát a spori, és mivel neki már volt ilyen színű lapja, megfogyatkozott a Paksi FC. Ennek ellenére hét perccel később tovább tudta növelni az előnyét a hazai csapat, miután Bartha esett el Vinícius mellett a 16-osunkon belül, a játékvezető pedig határozottan a büntetőpontra mutatott. A labda mögé Szakály Dénes állt, és erősen középre lőtte azt. Danilovics még bele tudott érni, de védeni nem tudta a 11-est (2-0). A 65. percben egy szélről érkező beadást Vági fejelte el Nego elől, a hazai játékos azonban majdnem a saját kapujába juttatta a játékszert. Három perccel később ismét Vági volt veszélyes a saját kapujára, ezúttal Suljic beadásába ért úgy bele fejjel, hogy a labda Molnár kapuja felé szállt, a hazai kapusnak pedig a léc alól kellett kipiszkálnia azt. A 72. percben Bartha úszott meg egy piros lapot, amikor megrúgta a földön Langot. Öt perccel később Oliveira ziccerét fogta nagy bravúrral Molnár. A 84. percben ismét a hazai kapus parádézott, ekkor Gyurcsó távoli bombáját védte látványosan. Az utolsó percekben teljesen beszorítottuk a Paksot, azonban gólt nem sikerült szereznünk.

Jövő héten szombaton 20:30-kor az Újpestet látjuk vendégül a Sóstói Stadionban.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek