EDZŐI ÉRTÉKELÉS

José Gomes: "Teljesen megérdemelten győztünk"

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

José Gomes: Próbáltuk a saját játékunkat játszani és dominálni a mérkőzésen. Ellenfelünk nagyon jól zárt, kevés teret hagyva a támadásainkra, de elég jól játszottunk ahhoz, hogy végül gólokat tudjunk szerezni. Teljesen megérdemeltük ezt a győzelmet. Kihagytunk néhány helyzetet, szerezhettünk volna több gólt is, de egy jó kezdet volt a mai mérkőzés az előttünk álló nagy kihívások előtt.

Selymes Tibor: Amit az első 50-60 percben láttam, azzal elégedett voltam. Több fiatal játékost is megnéztem a mai találkozón, ők sem okoztak csalódást. Fontos volt, hogy egy jó meccset vívjunk, ez sikerült. Az első 4-5 forduló a bajnokságban számunkra nagyon fontos, érthetően az élvez prioritást, úgyhogy most a leglényegesebb, hogy a szombati, Pápa elleni első tavaszi bajnokin győzzünk.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek