EDZŐI ÉRTÉKELÉS

José Gomes: "Megérdemeltük a győzelmet"

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

José Gomes: Az első félidőben mutatott lendülettel és játékkal elégedett voltam. Később sajnos ez az intenzitás elkezdett csökkenni, amit megértek, de természetesen nem tetszett. Megértem, hiszen megviseli a játékosokat, amikor ilyen gyorsan változik az időjárás, és a télből minden átmenet nélkül a nyárban találják magukat, hiszen rengeteg vizet és ásványi sókat veszítenek ilyenkor, ami negatívan hat a teljesítményükre. Ettől függetlenül úgy érzem, elegendő lehetőséget alakítottunk ki és elég jól játszottunk ahhoz, hogy megérdemeljük a győzelmet. Viszont továbbra is azt látom, hogy bár nagyon jól kerülünk helyzetbe - ahogy azt a szerdai Győr elleni meccs után is elmondtam - nem vagyunk elég agresszívek ezek értékesítésében. Ezen mindenképp javítanunk kell a jövőben.

Tomislav Sivic: Sok gondunk volt a meccs előtt, ennek ellenére próbáltunk jól játszani, egy darabig sikerült is. Ma mi voltunk a szimpatikus vesztesek sajnos. Pont, amikor nekünk kellett volna gólt szerezni, akkor kaptuk a másodikat, azt is pontrúgásból, úgy ahogy az elsőt. Ettől függetlenül gratulálok a csapatomnak, mindenki a maximumot adta, de ez ma nem volt elég. A második félidőben sokat volt nálunk a labda, egy gólt legalább megérdemeltünk volna. A Vidi jobb csapat, ez világos, de azt gondoltam, hogy talán egy döntetlent ki tudunk hozni a meccsből, nem sikerült. Nehéz sorozatban vagyunk, de remélem, néhány sérült játékosom hamarosan visszatér, és ezeken a nehéz meccseken legalább néhány bravúrt sikerül elérnünk.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek