Joan Carrillo: "Nem lehet egy rossz szavam sem a csapatra"

Vezetőedzőnk és Tóth Mihály értékelte az elődöntőt.

Joan Carrillo:

"Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen az első mérkőzésen nem dőlt el semmi. Nagyon rosszul kezdődött a meccs számunkra, hiszen, amikor tízen voltunk a pályán, némi szerencsével egy hibánkat kihasználva megszerezte a vezetést a Mezőkövesd. Ezt követően egy egyszerű filozófiát követtek, hiszen a védekezésre és az ellentámadásokra koncentráltak, ezt pedig nagyon intelligensen meg is oldották. Jól tömörültek középen, nehéz volt megbontani a szerkezetüket. A szünetben kockázatot vállaltunk, három belső védőre váltottunk, volt három tiszta lehetőségünk is, de egy újabb hibánkat kihasználva egy kontrából ismét betalált a Kövesd. Ezt követően szerintem volt egy szabályos gólunk, nekem nem tűnt lesnek, de ez nem lehet kifogás az eredményt illetően. Nem lehet egy rossz szavam sem a csapatra, az utolsó percekig hajtott mindenki, jöttek a gólok és a helyzetek, de a továbbjutást érő találatot nem sikerült bevinni. Mindenki csalódott, hiszen szerettünk volna ott lenni a döntőben, ebben az embert próbáló helyzetben szerettük volna a kupagyőzelmet ajándékozni a szurkolóinknak és a klubnak. Sajnos ezzel az eredménnyel már nem tudunk mit csinálni. Most nincs más hátra, mint kielemezni a hibákat, erősíteni a pozitívumokat és készülni a Paks elleni bajnokira.”

Tóth Mihály, másodedző:

"A továbbjutást szeretném a vezetőedzőnk és az egész évben kitartó Mezőkövesd-szurkolóknak ajánlani. Felnőttünk a Fehérvár szintjére, jó két meccset játszottunk a kényszerszünet után. Helytállt mind a két csapat, végül több idegenben lőtt góllal, megérdemelten jutottunk a Magyar Kupa döntőjébe. A kupában is meg tudtuk mutatni azt a játékot, amelyet képviselünk a bajnokságban is."

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek