EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Joan Carrillo: "Elégedett vagyok a játékosok teljesítményével és hozzáállásával"

Vezetőedzőnk a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Joan Carrillo: "Nagyon kemény meccsen vagyunk túl, mindkét csapat jó játszott. A Dinamo és mi is meg akartuk nyerni a találkozót, de talán mi jobban. Taktikailag és fizikálisan is jól teljesítettünk, de végig oda kellett figyelnünk, hogy a nagy küzdelemben ne sérüljön meg senki, hiszen azt szeretnénk, hogy a tétmeccseken a lehető legnagyobb létszámú kerettel álljunk ki, és van olyan posztunk, ahol többen is rendelkezésünkre állnak, de van olyan is, ahol gondot jelenthet egy sérülés vagy eltiltás. Sok helyzetet sikerült kialakítanunk, úgyhogy a pályán nyújtott teljesítménnyel és a hozzáállással elégedett vagyok, azt kaptam vissza a csapattól, amit vártam."

A Dinamo Kijev vezetőedzője, Serhiy Rebrov nem kívánt nyilatkozni a mérkőzés után.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek