Joan Carrillo: "Az első félidő rendben volt, de az ilyen meccseket be kell fejezni"

A két vezetőedző értékelte a DVSC - MOL Fehérvár FC bajnokit.

Joan Carrillo:

"Minden tiszteletem a Debrecené, de most az az érzésem, hogy elveszítettünk két pontot. Az első félidő jól sikerült, nálunk volt az irányítás, megszereztük a vezetést, valamint voltak további lehetőségeink is. A második játékrész már nyitottabb volt, de kontrolláltuk a meccset továbbra is, alakítottunk ki ekkor is több helyzetet, de nem tudtuk befejezni a találkozót. Ilyenkor élni kell az esélyekkel, és le kell zárni a meccset, különben az történik, amit ma is láttunk. Az ellenfél a hajrában kiegyenlít, ebből pedig a hátralévő kevés időben nehéz visszajönni. Összegezve: az első félidő rendben volt, de be kell fejezni az ilyen meccseket.”

A sajtótájékoztatón felmerült, hogy a meccset leginkább Armin Hodzic fejezhette volna be, aki gólja után többször is helyzetbe került.

"Mindenki elhiheti, legjobban maga Armin szerette volna megszerezni a második gólt. Könnyű a hibákat észrevenni, de ne felejtsük el, hogy szép gólt lőtt az első félidőben, és jól került helyzetbe a folytatásban is. Nem szabad egy emberre vetíteni az eredményeket, csapatként nyerünk, csapatként veszítünk és persze együtt játszunk döntetlent is."

Vitelki Zoltán:

"Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, erre fel is voltunk készülve. Az első félidőben nem éreztem a játékosokban a szükséges hitet, a szünetben bátrabb futballt kértem tőlük. Fontos volt, hogy ezen a meccsen pontot tudtunk szerezni. Nagy különbség volt a két játékrész között, a kapu előtt pedig jobb döntésekre lenne szükség. Bízom benne, hogy tudunk a jövőben ennél jobban futballozni, mint ma, de még sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy magasabb szintre lépjünk.”

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek