Joan Carrillo: "A meccs elejétől a végéig maximális koncentrációra és odaadásra lesz szükség"

Vezetőedzőnk szerint a Honvéd hátul határozottan meghúzza a védővonalat, ezt kell áttörnünk a sikerhez.

A szokottnál korábban felébred téli álmából a magyar labdarúgás, már január 25-én bajnoki fordulót rendeznek az OTP Bank Ligában. Csapatunk két héten keresztül Spanyolországban készült a tavaszi idényre és a ma esti, Budapest Honvéd elleni bajnokira.

"Nyilván jobb lett volna, ha több idő jut a felkészülésre és a hibajavításra, de mindegyik csapatnak ugyanannyi ideje volt a rajtig. Örülök, hogy itt dolgozhatok a klubnál, eszembe sem jut kifogásokat keresni, két hetünk volt megtalálni a megfelelő megoldásokat. Úgy gondolom, hogy jó munkát végeztünk Spanyolországban, a végére alaposan elfáradt a csapat, hiszen keményen dolgoztak az erőnléti, valamint a taktikai dolgokon is minden egyes nap. Jó mentalitással mentek a srácok, több különböző játékrendszert is gyakoroltunk és kipróbáltunk a mérkőzéseken, ráadásul erős ellenfelek ellen léptünk pályára. Nem is az eredmény volt a legfontosabb, hanem, hogy remek csapatok ellen tapasztalhatták meg a játékosok, hogy a meccs elejétől a végéig maximális koncentrációra és odaadásra lesz szükség tőlük élesben is.”

A kispestiek is külföldön, Törökországban töltötték a januári felkészülési időszakot.

"Tapasztalt és jó játékosai vannak a Honvédnak, meg tudják tölteni azt a rendszert, amelyben az elmúlt szezonokban futballoztak. Nem változtattak sokat ezen a szisztémán a téli felkészülés során sem, biztosan hangsúlyt kapnak majd játékukban az ellentámadások és a gyors széljátékok is. Hátul pedig határozottan meghúzzák majd a védővonalat, ezt kell nekünk áttörnünk ahhoz, hogy sok helyzetet kialakítva megszerezzük a három pontot érő gólokat” - fogalmazott Joan Carrillo vezetőedző.

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek