Joan Carrillo: „A célunk nem változott!”

A két vezetőedző értékelte a Mezőkövesd – MOL Fehérvár FC kupamérkőzést.

Joan Carrillo:

„Nagyjából olyan mérkőzést játszottunk, amilyenre számítottunk. Egy igazi küzdelmes találkozót játszottak a csapatok, de ez teljesen érthető, mindkét együttes azzal a motivációval lépett pályára, hogy ott legyen majd a Magyar Kupa fináléjában. Úgy gondolom, hogy sikerült kontroll alatt tartanunk a meccset, viszont hiába voltak meg a helyzeteink, nem tudtuk bevinni a második találatot, és nyitott maradt a találkozó, egy pontrúgás után ki is egyenlítettek a hazaiak. Ennyire könnyen nem jöhetne be az ötösön belülre egy szöglet se. Nem lesz könnyű dolgunk a visszavágón, de a célunk nem változott: ott szeretnénk lenni a döntőben a szurkolók, a klub és a játékosok családja miatt is. Nem volt egyszerű ilyen rövid felkészülés után és nézők nélkül pályára lépni, de örülök, hogy folytatni tudtuk a szezont, ez egy jó üzenet lehet mindenki számára a járvány elleni küzdelemben.”

Vezetőedzőnket a Zoom alkalmazás segítségével tartott sajtótájékoztatón a sárga lapjáról is kérdezték.

„Úgy gondolom, hogy tizenegyest kellett volna kapnunk akkor, amikor Houri a földre került a második félidőben. Annyit kiabáltam, hogy „penalty”, kaptam egy sárgát, van ilyen. Megnéztem a visszajátszást a lefújást után, most is azt mondom, hogy ez tizenegyes volt. De ezt nem kifogásként mondom, nem emiatt játszott döntetlent a két csapat, hanem amiatt, ami a pályán történt a 95 perc alatt. Követtem el hibákat én is, a játékosok is, benne van a futballban, hogy a játékvezetők is hibázhatnak.”

Kuttor Attila:

„Jó futballt mutattunk be, nagyon sok lehetőségünk volt, esélyünk volt megnyerni a mérkőzést, de sajnos döntetlennel zártunk. A teljesítménnyel, mentalitással, a játék képével nem volt problémám, sajnálom, hogy nem sikerült nyerni. Mindkét csapatnak maradt 50-50 százalék esélye a továbbjutásra, a jövő hétre maradt a döntés! Egy félreérthető mondat miatt állítottak ki, ha emiatt nem ülhetek le a kispadra a visszavágón, azt is meg tudjuk majd oldani.”

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek