Interjú Gellei Imrével

Gellei Imre, az akadémia szakmai igazgatója - a pfla.hu-nak adott évértékelőjében - kijelentette, hogy szorosabb együttműködést tervez a Videotonnal.

Kezdjük a csapatokat érintő személyi változásokkal. Az öt akadémista csapatból három edző folytatja a megkezdett munkát, két korosztály új edzőt kapott.
Az U15-ös csapat mellett továbbra is Fóris Róbert dolgozik. Kemény feladat elé néz, jövőre ez a csapat indulhat majd a NIKE-kupán. Az U16-osok Cseh András vezetésével folytatják a reményeink szerint minél jobb bajnoki szereplésüket. Az U17-esek edzője Mózner János lesz, ő pótolja a Tatabányára távozott Vincze Istvánt. Az U18-asokat új szakember, Dajka László készíti fel a következő idényre. Varga Károly pedig tovább viszi a saját csapatát. Az U19-es kimenő korosztály edzője, Horváth Péter elemző, értékelő feladatot kap. Jártam tanulmányúton Portugáliában a Benficánál és a Sportingnál és azt tapasztaltam, hogy a mai modern futballban hihetetlenül korszerű elemző rendszerekkel dolgoznak. Ezek segítik a csapatedzők munkáját, akár a napi edzésvezetésben is. Ebben lesz segítségünkre Horváth Péter. Kiemelt szerep jut az Akadémián az egyéni képzésnek: a Vidi egykori kiváló játékosa, Dvéri Zsolt és az NB II-es csapat pályaedzője, Csucsánszky Zoltán is bekapcsolódik a stáb munkájába.

Nem csak az edzői stáb, a játékoskeretek és a bajnokság versenykiírása is változott. Ez mit jelent ránk nézve?
Voltak nagyon fájdalmas lépések a bajnokság végén. Huszonkét - csapatonként három, négy – gyerekkel és a szüleivel kellett közölnöm, hogy sajnos nem folytathatják a Puskás Akadémián. Sajnos be kell látnunk, semmi nem indokolja, hogy nagyobb kerettel dolgozzunk. Természetesen akik egy, két, három évet töltöttek az Akadémián, biztos, sok szép élményt visznek magukkal és abban is bízunk, hogy közülük egyik sem fog elveszni az egyetemes magyar futball látóköréből. A 2011-2012-es idényben a 18 plusz 2 tagú kerettel induló U15-ös csapatot kivéve minden más akadémista együttes16 plusz 2 fős kerettel vág neki a bajnokságnak.

Gellei Imre tehetségkiválasztón
magyaráz a fiatal játékosoknak
fotó:pfla.hu

Ők miért lehetnek többen?
Úgy érezzük, hogy a felnőtté válás folyamatában még bízhatunk abban, hogy a javulhatnak a teljesítmények, ezért több játékost tudunk bevonni a képzésbe. Nem beszélve arról, hogy megváltozott a versenyszabályzat, és amíg az U19-es, U18-as együttesek esetében három cserelehetőségre van mód, addig a fiatalabb korosztályos bajnokságban ötöt lehet cserélni. Az U16-os és U18-as bajnokságban az NB I-es csapatok utánpótláscsapatai versenyeznek. Az U17-es és az U19-es kiemelt és az U15-ös bajnokságban is képviseltetjük magunkat.

Rengeteg minden alakul, változik. Tudom, korai a kérdés, de jövőre ilyenkor mivel lenne elégedett?
Mindenképpen fontos, hogy még inkább egy rendszerben gondolkodjon a Videoton és a Puskás Akadémia. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Videoton első csapata Felcsúton kezdte meg a felkészülést. Remélem, nem elcsépelt gondolat, hogy mi itt Felcsúton a bajnokcsapat akadémiája lehetünk. Óriási kihívás előtt állnak a gyerekek! A Videoton vezetőedzője, Paulo Sousa már az első pillanatban is arra bátorította őket, hogy próbálják beverekedni magukat az első csapat keretébe. Tessék, itt a lehetőség! Fehérváron meg kell teremteni az esélyét annak, hogy az utánpótlást egységes egésszé formáljuk. A Fehérvári Focisuli kialakításában nagy segítségemre lesz Kovács Ferenc mesteredző, aki rendkívül sok tapasztalattal, helyismerettel rendelkezik. Egyesítenünk kell erőinket a fehérvári kollégákkal.

Mit várhatunk az akadémista csapatoktól?
Nemrég beszéltem Both József edzőkollégámmal arról, hogy az U15-ös válogatott Németh Erik és Spandler Csaba főszereplésével nemzetközi tornát nyert Olaszországban a korosztályos válogatott. Természetesen nagyon jó nyerni mérkőzéseket, bajnokságot! Szívből gratulálok a monori U13-as együttesünknek és az U15-ös csapatnak, amelynek sikerült megszerezni az aranyérmet. Az U15-öseink alanyi jogon kivívták az NIKE-kupa európai döntős szereplést, megnyerték a magyarországi viadalt és nemzetközi rutint szereztek az európai fináléban. Kérdéses volt, hogy bajnokok lesznek-e, de utána olyan lendületet kaptak, sorozatban győztek a mérkőzéseken. Jó volt látni, milyen boldogan vették át az NB II-es csapat tagjai a bronzérmet, és U17-es csapatunk szintén harmadik lett a bajnokságban. Egy fokkal előrébb léptünk a PUSKÁS-SUZUKI KUPÁN. Rendkívül nagy élmény volt, edzőknek, vezetőknek, játékosoknak egyaránt, hogy megélhették a csodálatos hangulatot, telt ház előtt játszhattak a Real Madriddal. Tehát vannak olyan eredményeink, melyekre méltán lehet büszke a Puskás Akadémia, ugyanakkor legalább ekkora öröm számunkra, amikor a korosztályos válogatottakhoz hívják a növendékeket. Ha az akadémiáról kikerülő játékos rendszeresen lehetőséget kap a Videotonban, az a legnagyobb boldogság! Reménykedünk, hogy lesz ilyen vagy akár olyan, akit más NB I-es csapatban mutathatja meg, hogy mit tud.

A tatabányai kapcsolat új távlatokat nyithat az akadémista növendékek előtt?
Helyi ikonok, Kiprich József, Vincze István, Kiss Imre vették át a csapat szakmai vezetését. A Puskás-akadémista növendékek mindenképpen új esélyt kapnak: a tatabányai kapcsolat, az NB II-es csapat egyfajta motiváció, kivezetési lehetőség is lehet, amit nagyon komolyan kell vennünk. Ugyanakkor nem szeretnénk elengedni a bicskeiek kezét sem: azok a játékosaink, akik nem tudnak bekerülni a Videoton NB II-es keretébe, reményeink szerint a harmadosztályban szereplő Bicskén bizonyíthatnak.

Az idén sem panaszkodhattak a növendékek: a Sóska, sült krumplitól a Shakira-koncerten át a Videoton és válogatott meccsekig elhalmozták őket programokkal…
Örültünk, hogy a gyerekek eljuthattak színházba, koncertre, válogatott mérkőzéseket is a helyszínen láthattak. Rendszeres vendégek voltunk Fehérváron, ahol a Videoton bajnoki és kupameccseit láthattuk. Nagyon hálásak lehetünk a vezetőségnek, hogy ismét lehetőséget teremtett sítáborozásra az U16-os csapatnak. Minden korosztályunk a horvátországi Umagban készülhetett a tavaszi idényre. Sok ember segítette az akadémista növendékek munkáját. A nevelőktől, tanároktól, konyhai dolgozóktól kezdve mindenkinek köszönöm az egész éves együttműködést. Ha ők nem végzik ilyen magas színvonalon a munkájukat, a gyerekek biztosan nem lehetnek ilyen harmonikus közegben.

Az akadémia szeptembertől szociális feladatot is vállal.
A RealTanoda révén nagyon alázatos munkával elérhetjük, hogy mindenkinek felhívjuk a figyelmét az elesett, szegény sorsú gyerekekre. Őket játszani hívjuk az akadémiára. Azokat az örömteli napokat akarjuk biztosítani számukra Felcsúton, amelyeket két csodálatos játékkal, a futballal és a kosárlabdával tölthetnek. Szép és nemes feladat ez nevelőinknek, edzőinknek, akik a programban részt vesznek és alázatos munkával segítenek. Remélem, ha jövőre megvonjuk az éves mérleget, erre is büszkék lehetünk.

(Forrás: pfla.hu)

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek