TUDÓSÍTÁS

Hiába a rengeteg helyzet, győzött a Kozármisleny

Szünetben kettővel mentek a vendégek, ráadásul emberhátrányban voltunk kénytelenek játszani az első félidő közepétől. Zé Luis ugyan szépített, de többször nem sikerült betalálnunk, pedig a lehetőségeink megvoltak.

Harmadik Ligakupa-mérkőzésünkre került sor ebben a szezonban szerda este a Sóstói Stadionban. Az előző kettőn szerzett 4 pontunkkal vezettük az E csoportot a Paks együttese előtt.

A kezdő sípszó után azonnal egymásnak estek a csapatok, a vendégek Farkas és Kovács Dániel révén alakítottak ki komolyabb lehetőséget, mi pedig egy Brachi-beadás után szerezhettünk volna gólt, ha Nikolics közeli, vagy Gyurcsó távolabbi próbálkozásánál kicsit nagyobb szerencsénk van. Sajnos nem volt, így egy távoli Tóth Balázs lövést követően (ami elkerülte a jobb alsót), már azt jegyezhettük fel, hogy a 23. percben Gyepes Gábor megmozdulását szabálytalannak ítélte a játékvezető, és mert a tizenhatoson belül, utolsó emberként történt védőnk becsúszása, kiállította játékosunkat, a vendégek pedig tizenegyeshez jutottak. A büntetőt Cziráki magabiztosan értékesítette, a balra mozduló Tujvel mellett a kapu jobb oldalába lőtt (0-1).

Próbáltunk egyenlíteni, de sem távoli lövéseink, sem a védők mögé beívelt labdáink nem értek célt, sőt a félidő vége előtt Tóth Adrián megduplázta a Kozármisleny előnyét. A tizenhatos sarkától ballal csavart a kapu jobb oldalába (0-2).

A szünetben Nikolicsot Sándor váltotta, csapatunk pedig azonnal nekiesett a vendégeknek. Gyurcsó beadásai és Zsótér bal lábas lövése voltak a legígéretesebb megmozdulásaink, de Molnár kapus és a kozármislenyi védők is jó napot fogtak ki, egyszerűen nem tudtunk közelebb jutni a gólhoz. Közben a fehér mezes vendégek, kihasználva, hogy többen vannak a pályán, többször is kontrákkal veszélyeztettek. Egy beadás után Tóth újabb gólt szerzett, de les miatt ezt nem adta meg Szilasi Szabolcs.

Nildo majd Zé Luis beállása után még nagyobb lendületet kaptunk, és a 80. percben, pont nekik köszönhetően szépítettünk is. Előbbi bal lábas beadását utóbbi bólintotta a kapuba védhetetlenül az ötösről (1-2).

Az utolsó 10 percben hatalmas nyomás alá helyeztük a vendégek kapuját, ám minden vagy kifelé pattant, vagy Molnár hárított. Az eredmény sajnos nem változott, így vereséget szenvedtünk a Ligakupa harmadik játéknapján.

A válogatott mérkőzései miatt a hétvégén nem rendeznek NB I-es fordulót, legközelebb szerdán 14.30-kor a mai meccs "visszavágóján" lépünk pályára.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek