ELLENFÉL-LES, STATISZTIKA

Harmadik alkalommal találkozunk a Mezőkövesddel az élvonalban

Egy győzelem, egy döntetlen a mérleg a Borsod megyei együttes ellen.

Szombaton 18 órakor harmadik alkalommal mérkőzünk meg a Mezőkövesddel az NB I-ben. A két csapat 2013. november 8-án játszotta egymás ellen az első bajnokiját a legmagasabb osztályban, és a csereként pályára lépő Kleinheisler 85. percben szerzett góljával 1-0-ra nyertünk.

A "visszavágóra" 2014. május 18-án került sor Mezőkövesden. A hazaiak a második félidő elején Melczer góljával megszerezték a vezetést, és egészen a 90. percig úgy tűnt, megszerzik a 3 pontot, ekkor azonban Haraszti vette be Horváth Tamás kapuját.

Az idény végén a Mezőkövesd - a Kaposvárral együtt - kiesett az élvonalból. Két szezon kellett ahhoz, hogy visszakerüljenek a legjobbak közé.

Kiélezett versenyben, mindössze 2 ponttal szerzett többet a Pintér Attila vezette Mezőkövesd a legutóbbi szezon NB II-es pontvadászatában, mint a bronzérmes ZTE.

Nem kezdte rosszul az újonc a 2016/17-es szezont, hazai pályán 2-2-es döntetlen a szintén újonc Gyirmót ellen, majd újabb döntetlen Sopronban a Haladás vendégeként, ezt követően pedig az MTK-t 1-0-ra legyőzték Dunaújvárosban. A legutóbbi fordulóban aztán elszenvedte első vereségét a Mezőkövesd, hazai környezetben a DVSC-től kapott ki 1-0-ra.

Szombati ellenfelünk kapuját a Vidivel 2011-ben bajnoki címet szerző Tomas Tujvel védi, de rajta kívül is számos olyan labdarúgó futballozik Mezőkövesden, akik komoly élvonalbeli rutinnal rendelkeznek.

A teljesség igény nélkül Pintér Attila rendelkezésére áll Tarmo Kink, Mihai Nicorec, Marek Strestik (akik szintén nyertek már magyar bajnokságot, 2013-ban az ETO játékosaiként), Vági András (ő 2008-ban az MTK labdarúgójaként ünnepelhetett bajnoki címet), Gohér Gergő, Devecseri Szilárd és Egerszegi Tamás.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek