Gyurcsó: "Ez volt pályafutásom eddigi legsikeresebb hete"

A Vidi II fiatal támadója vezeti a házi góllövőlistát, Magyar Kupa-mérkőzésen csereként gólt lőtt a Honvédnek, és a Kaposvölgye ellen is a csapat egyik legjobbja volt.


- Meglepődtél, hogy Dr. Mezey György a Honvéd elleni kupameccsre meghívott téged az első keretbe?
- Hétfőn délelőtt hívott fel Hartyáni Gabi'bá és ő közölte velem, hogy kedden az első csapat szakmai vezetése számít rám a Honvéd elleni találkozón. Természetesen nagyon meglepődtem, de ugyanakkor örültem a lehetőségnek, hiszen utoljára tavaly márciusban, a Nyíregyháza elleni hazai Ligakupa-mérkőzésen szerepeltem az első csapatban, akkor egyébként Sitku helyére álltam be a félidőben, és Horváth Gábor korai góljával nyertünk is 1-0-ra.

- Számítottál arra, hogy kapsz majd játéklehetőséget a mérkőzésen?
- Többen is mondták a meccs előtt, hogy - az eredmény alakulásától függően - bizonyára pályára fogok lépni Gosztonyi helyett, hiszen három nappal később fontos bajnokit játszottunk a DVSC ellen, és mindenképp pihentetni akarták "Goszit". Nagyon örültem a lehetőségnek, és természetesen annak is, hogy sikerült gólt szereznem.

(Gyurcsó gólja 2:15-nél)

- Ráadásul nem is akármilyen gólt szereztél. Hogy emlékszel vissza a találatodra?
- Kitűnő labdát kaptam Sándortól, a lehető legjobb ütemben passzolt. Nem volt sok időm gondolkodni, tudatosan választottam ezt a megoldást és nagyon örülök, hogy gólt szereztem. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy közel sem volt hibátlan a játékom, erre a szakmai stáb is felhívta a figyelmem a mérkőzés elemzésén, úgyhogy semmiképp sem fogom túlértékelni ezt a gólt, és azon leszek, hogy a hibáimat a jövőben kijavítsam.

- A hétvégi bajnokin a Kaposvölgye ellen a csapat egyik legjobbja voltál. Gólpassz, gól és büntető, valamint a piros lap kiharcolása fűződik a nevedhez. Amikor letetted a büntetőpontra a labdát, bevillant, hogy ősszel a Barcs elleni találkozón elrontottad a 11-est?
- Igen, természetesen megfordult a fejemben, de nem foglalkoztam vele. Móri Tamás és én vagyunk kijelölve a büntető elvégzésére, és én megkértem "Morcit", hogy hadd lőjem én. Éreztem annyi önbizalmat, hogy be fogom lőni. A Barcs ellen nem arra az oldalra lőttem, ahova egyébként lőni szoktam, hiszen Halasi tisztában volt azzal, hogy melyik a kedvenc oldalam.

Nézze meg a Vidi II - Kaposvölgye 4-0 mérkőzés góljait! (videó - pfla.hu)

- Tavaly csupán 6 mérkőzésen léptél pályára az NB II-ben, gólt akkor nem lőttél. Ehhez képest idén mind a 18 bajnokin szerepeltél és 8 góllal vezeted is a házi góllövőlistát. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy óriásit léptél előre egy év alatt.

- Valóban így van, én is úgy érzem, hogy eddig kimagasló szezon áll mögöttem. De nem akarok elszállni ettől, továbbra is a földön szeretnék maradni, tudom, hogy még rengeteget kell fejlődnöm, és ezért mindent megpróbálok megtenni. Örülök, hogy az U21-es válogatottban is rendszeresen felmerül a nevem. Nemsokára Sopronba utaznak Róth Antalék edzőtáborozni, és biztonsági tartalékként ott vagyok én is a csapatban. Szeptemberben kezdődnek az Eb-selejtezők, addigra szeretnék bekerülni a keretbe, úgyhogy ez is motivál engem, ahogy az is, hogy nyáron a Vidi első keretéhez kerüljek.

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek