TUDÓSÍTÁS

Győzött Újpesten a Vidi

Oliveira találatával sikerült nyernünk a lilák otthonában, így tartjuk 10 illetve 11 pontos előnyünket az MTK és az FTC előtt.

A 22. forduló záró meccsén Újpesten léptünk pályára. A találkozón játszotta 100. NB I-es mérkőzését középpályásunk, Kovács István.

Az 5. percben Gyurcsó szöglete után Oliveira kanyarította középre a labdát, Nikolics 6 méterről fejelt, Balajcza fogta a labdát. A 8. percben Calatayudnak is dolga akadt, a léc alól kellett kiütnie Nagy lecsúszott beadását. A 13. percben két hazai helyzetet is láthatott a közönség, először Andric passza után Perovic lábbal, majd Suljic beadását követően fejjel próbálkozott, mindkettőt védte Calatayud. A 26. percben Perovic fejelt mellé, majd két perc múlva gólt lőtt, de lesről tette, így érvénytelen volt a találat. Egy perccel később Nagy lapos lövését fogta Calatayud. A 34. percben Suljic bombázott kapura 17 méterről, kapusunk nagyot védett. Nagy próbálkozásánál, majd Andric éles beadásánál is a helyén volt Calatayud.

A 37. percben megszereztük a vezetést, Oliveira indult meg balról középre Stopira labdájával, elment két ember mellett, majd 15 méterről, jobbal a bal alsóba lőtt! Remek egyéni alakítás volt. (0-1.)

A 40. percben Gyurcsó ívelt középre egy szabadrúgást, Oliveira fejelt 15 méterről, de erőtlen volt a próbálkozás, könnyedén Balajczáé lett a labda. Egy perccel később Perovic második lesgólját szerezte. A 42. percben Kovács harcolt egy labdáért és egy szerencsétlen mozdulatot követően aláfordult a bokája. Középpályásunkat le kellett cserélni, és egyből kórházba szállították. A legfrissebb információk szerint Kokó lába nem tört el szerencsére, de a fájdalom enyhítése érdekében két napig rögzítették a lábát. (Amint új hírek érkeznek Kovácsról, természetesen beszámolunk róla honlapunkon.) 

A félidő vége előtt Trebotic ment el a szélen, középre adott, Nikolics kapásból lőtt 15 méterről, de mellé ment a labda, egygólos vezetéssel mehettünk szünetre.

A második félidő elején Nikolics szerzett labdát a baloldalon, kapura fordult, majd éles szögből a bal alsó mellé gurított. A 49.percben egy balról érkező beadás után nem értették meg egymást védőink és kapusunk, a labda a gólvonal felé tartott, de Chakla odaért és kivágta. Két perccel később Nego passza után Suljic lőtt kapu mellé 11 méterről. Az 58. percben Andric kétszer is próbálkozott, az elsőt Calatayud védte, a második fölé szállt. A 60. percben Oliveira szerzett labdát a hazai térfélen, majd Ivanovszkival kényszerítőzött, nagy helyzetben középre passzolt, de pontatlan volt a labda. Hat perc múlva Gyurcsó lőtt 25 méterről a bal alsó mellé. A 75. percben Bardhi lőtt kapura egy szabadrúgást 17 méterről, Calatayud nagyot védett. Tíz perccel a rendes játékidő letelte előtt, Heffler szögletét követően Sándor bombázott mellé 15 méterről. A három perces ráadás végén még Ojo fejesét fogta Calatayud, majd Vad II lefújta a találkozót.

Ezzel a győzelemmel továbbra is 10 ponttal tartjuk magunk mögött az MTK-t, 11-gyel pedig a Ferencvárost. Legközelebb szerdán lépünk pályára, a Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsén újra az Újpesttel játszunk.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek