VIDEOTON FC - KF SKENDERBEU 1-0 (0-0)

Győzelem az első felkészülési mérkőzésen

Marko Nikolics bemutatkozó találkozóján Marko Scsepovics találata döntött az albán élcsapat ellen.

Csütörtök délután az albán élvonalban harmadik helyen végző KF Skenderbeu ellen lépett pályára csapatunk a szezon első felkészülési mérkőzésén. Marko Nikolics a Horváth – Nego, Juhász, Mocsi, Tamás – Bévárdi, Pátkai, Hadzic, Kovács - Lazovics, Maric tizenegyet küldte kezdőként a pályára.

A szlovéniai Keréknekfelben rendezett összecsapáson először előttünk adódtak helyzetek: a 3. percben Lazovics szabadrúgásáról maradt le egy kicsit Mocsi Attila, majd egy perccel később Danko 25 méteres lövése kerülte el az albán kaput. A hálóőrök közül először Horváth Tamásnak kellett védenie – kapusunk a 17. percben Gavezaj távoli lövését hárította vetődve. Az első félidő felénél már inkább az albán csapat kezdeményezett – először Namzu közeli lövésénél kellett nagyot védenie Horváthnak, majd Gavazaj bombáját ütötte szögletre bravúrral kapusunk. Az első félidőben végül nem esett gól, 0-0-ás állásnál cseréltek térfelet a csapatok.

A második játékrészre teljesen friss tizenegy futott ki Vidi-mezben, ezt a negyvenöt percet a Kovácsik – Szolnoki, Burka, Fejes, Stopira – Bódi, Barczi, Varga, Suljic – Géresi, Scsepovics csapat kezdte. Szerb csatárunk nem is tétlenkedett sokat, az 59. percben egy labdaszerzés után 15 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. A 70. percben Bódi remek passzal ugratta ki gólszerzőnket, akit ezúttal az utolsó pillanatban beért az egyik hátvéd, így nem sikerült a duplázás. Tizenhárom perccel később szép jobboldali támadást vezetett a csapat, Szolnoki centerezését becsúszva mentették a közepén érkező támadóink elől a védők.

Az utolsó percekben már nem forogtak veszélyben a kapuk, Marko Nikolics első találkozóján 1-0-ra nyertünk az albán élcsapat ellen.

Szerző: Vidi.hu

Fotó: vidi.hu

További hírek