NŐI NB II NYUGATI CSOPORT

Győzelem a ZTE otthonában

Női felnőtt csapatunk hátrányból fordítva, Németh Noémi és Bognár Petra duplájával hozta el a három pontot Zalaegerszegről.

Női együttesünk az NB II Nyugati csoportjának 21. fordulójában a ZTE FC-hez látogatott. Vezetőedzőnk, Andorka Péter a Czuczai - Mihályi, Zuggó, Szabó, Gergics - Simon, Szombati, Kovács, Bognár, Kántor - Németh kezdő tizenegyet küldte a pályára.

Női NB II. Nyugati csoport, 2024-2025, Tavaszi idény, 21. forduló

26 április szombat

ZTE FC

1-4

Zalaegerszegi Ifjúsági Sportcentrum Zalaegerszeg

Fehérvár FC

Ősszel 2-2-re végeztünk a zalaiakkal, akkor kétgólos vezetésünk után ellenfelünk a hajrában tudott egyenlíteni. Ezúttal a ZTE számára kezdődött jobban a meccs, a 18. percben Nagy Bianka góljával megszerezték a vezetést (1-0). A játékrész hajrája viszont remekül sikerült a mieink számára, hiszen öt perc alatt három gólt is szereztünk: előbb házi gólkirályunk, Németh Noémi talált be, majd fiatal középpályásunk, Bognár Petra lőtt két gólt, így a szünetre már 3-1-es Vidi-vezetéssel mehettek a csapatok.

Ahogy összességében az egész mérkőzésen, úgy a második félidőben is a mieink akarata érvényesült, és bár számos nagy helyzetünk kimaradt, a végére is maradt egy fehérvári gól, Németh Noémi a 89. percben állította be az 1-4-es végeredményt - így ő és Bognár is duplával zárta a találkozót.

A második játékrészben mind a négy cserejátékosunk (Kozma, Hajdu, Kálmán és Juhász) is pályára lépett, közülük Kozma Réka kézsérülése miatti hosszabb kihagyását követően tért vissza a pályára.

Csapatunk idegenbeli sikerével fellépett a tabella 4. helyére, jövő héten a sereghajtó PVSK-t fogadjuk majd (frissítés: a PVSK elleni bajnoki későbbi időpontban kerül megrendezésre).

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek