Győzelem a Budapest Honvéd ellen

Zivzivadze góljával 1-0-ra vezettünk a szünetben, amit Petrjak duplázott meg a második félidő elején. Batik fejesével szépített a Honvéd, de egyenlíteni nem tudott. 

A Budapest Honvéd elleni szombat esti bajnokit ünnepi pillanatok vezették fel, hiszen Sallói István sportigazgató Ivan Petrjakot és Nikolics Nemanját köszöntötte a mellrák elleni küzdelem fontosságát hangsúlyozó kampány miatt rózsaszínűre kivilágított MOL Aréna Sóstóban. Előbbi 100., utóbbi 250. NB I-es meccsét játszotta az előző fordulóban. 

A kezdőcsapatunk is rózsaszín pólóban érkezett a pályára, Szabics Imre a kispestiek ellen a Kovács D. - Fiola, Rus, Musiu, Stopira - Dárdai, Nego, Makarenko, Petrjak - Kodro, Zivzivadze tizenegynek szavazott bizalmat az OTP Bank Liga 9. fordulójában. A vendégek vezetőedzője, korábbi csatárunk és trénerünk, Horváth Ferenc, a volt Vidi-játékosok közül Tamás Krisztiánt a kezdőbe nevezte, Zsótér Donát és Tomas Tujvel a kispadon várt bevetésre.

Az első lehetőségünkre az ötödik percig kellett várni, ekkor a kapu előtt feltűnő Fiola Attila lőtt éles szögből oldalhálót. Tíz perc múlva jött a következő nagy helyzet, ekkor Dárdai szögletét a középen remekül érkező Stopira fejelte kapu mellé. Egy perccel később 14 méterről Bőle Lukács nevéhez fűződött az első kispesti lövés, de Kovácsnak nem kellett közbeavatkoznia, majd Nenad Lukic kapott egy jó kiugratást a leshatáron, de labdavezetés közben lelassult és a lövésre sem maradt sok ereje, így kapusunk ismét munka nélkül maradt. A félidő felénél jártunk akkor, amikor egy szép támadás végén Ivan Petrjak erősen középre lőtt labdájáról sajnos Budu Zivzivadze és Kenan Kodro is lemaradt.

A 24. percben Balogh Norbert óriási helyzetben, Kovácsot kicselezve kapufát rúgott, de a vendégcsatárnak mondhatni szerencséje volt, hiszen egyébként is lesen kapta az átadást. Két perccel később megszereztük a vezetést! Nego parádés ütemben indította Zivzivadzet, aki egy szép csel után, 10 méterről kilőtte a bal felső sarkot (1-0)!

Tíz perc volt még hátra az első játékrészből, amikor Dárdai centerezését Kodro pörgette kapu fölé miközben az egyik fővárosi hátvéddel birkózott. Sok említésre érdemes esemény már nem történt az egyperces hosszabbítással együtt 46 percesre nyújtott első félidőben, egygólos előnnyel vonultunk pihenőre.

A szünetben egyik vezetőedző sem változtatott, a játékrész első helyzete pedig Balogh Norbert nevéhez fűződött, de Fiola és Kovács Dániel együttes erővel elhárították a veszélyt. Az 51. percben Dárdai vállalkozott lövésre 27 méterről, de nem talált kaput. Az 55. percében Kodro adott remek ütemben passzt Petrjaknak, ukrán szélsőnk pedig állítgatás nélkül jobb belsővel, 14 méterről lesimázta a labdát a bal alsóba (2-0)!

A 60. percben szépítettek a vendégek, egy szabadrúgás után Batik Bence fejelt a hálóba az ötösről (2-1).

A 71. percben Zsótér került lövőhelyzetbe, volt játékosunk nagy erővel vágta a kapu fölé a labdát mintegy 15 méterről. Egy perccel később a megsérülő Petrjakot váltó Funsho szerzett harcosan labdát, majd nigériai szélsőnk Kodrohoz passzolt, de a lövés előtti utolsó pillanatban menteni tudtak a kispesti védők.

A szögletet követően Stopira erős fejesét Szappanos óriási bravúrral védte, a kipattanót Zivzivadze vágta közelről kapu fölé. Nyolc perccel a vége előtt Zsótér lövésébe vetődött bele Fiola. A 83. percben Szappanos parádézott a kispesti kapuban: Zivzivadze és Kodro tizenhatoson belül leadott lapos lövését is hárítani tudta a vendégek hálóőre. Újabb két perccel később Dárdai 21 méteres próbálkozása vágódott az egyik hátvédről szögletre. A 90. percben gólt szereztek a vendégek, szerencsére lesről, maradt a 2-1, ami a 6 perces ráadásban sem változott, bár mindkét csapat betalálhatott volna, a vendégek részéről Mezghrani és Nono kerültek helyzetbe, mi Dárdai révén veszélyeztettünk. 

2-1-re nyertük a rangadót és felléptünk a tabella negyedik helyére. Legközelebb október 22-én, pénteken lépünk pályára, az Újpest vendége lesz csapatunk.

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek