TUDÓSÍTÁS

Gól nélküli döntetlen a Fradi elleni rangadón

Mindkét együttes alakított ki helyzeteket, a vendégek a kapufát is eltalálták, de gól nem született a két piros lapot is hozó mérkőzésen.

A forduló és az év rangadóján csapatunk szombaton, 19:30-as kezdettel az éllovas Ferencvárosi TC-t fogadta a Pancho Arénában - győzelem esetén a Vidi négy fordulóval a vége előtt élre állhatott volna a bajnokságban.

A mieink meccskeretébe ezúttal nem került be a vírusos megbetegedéssel küszködő Marko Scsepovics, míg a zöld-fehéreknél a góllövőlistán éllovas Varga Rolandot a kispadra jelölte Thomas Doll vezetőedző. Eltiltottakkal egyik trénernek sem kellett számolnia.

A pénzfeldobást követően a Ferencváros indíthatta útjára a labdát. A 3. percben Kovácsik ütött el egy beadást, közben eltalálta Kochot, aki eszméletlenül terült el. Hosszú ápolás következett, a ferencvárosi játékost hordágyon kellett elvinni, Varga Roland máris lehetőséget kapott a helyén.

A 10. percben egy szabadrúgásunkat követően Paintsil indult el a kontrával és végigszaladt a pályán, a tizenhatoson belül Pátkai zavarta meg, majd a támadó Kovácsikba lőtt. Az esetet követően a ghánait ápolni kellett és amikor visszatért az oldalvonaltól, meglepte Nikolovot és labdát szerzett. Középpályásunk ezt követően visszarántotta a ferencvárosi játékost, amiért sárga lapot kapott.

A 15. percben Huszti tekert egy szabadrúgást középre, Vinícius megcsúsztatta, Stopira már nem tudott hozzáérni a kapu torkában, így mellépattant a játékszer. A következő támadásból Huszti csúszott be Nagy Dominiknek sárga lapot érően.

Három perccel később Paintsil gurított Gorriaránhoz, aki 18 méterről, jobbal tekert fölé-mellé. A 29. percben megint Paintsil lépett be bal oldalt a tizenhatosunkra és keresztbe adott, Böde lemaradt, Varga Roland pedig ziccerben rosszul találta el, így tisztáztunk.

A 32. percben Pátkai indítását Stefan pörgette tovább gyönyörűen, Stopira elfutott a bal oldalon és helyzetben még éppen elérte Dibusz előtt, elpöckölnie viszont már nem sikerült fölötte, szögletre pattant a labda. A 43. minutumban Varga Roland 26 méteres szabadrúgása a felső lécet súrolva ment fölé.

Az ötperces ráadás harmadik percében Böde tett le egy beadást az érkező Vargához, aki 13 méterről jócskán fölé lőtt. Egy perccel később Paintsil indította a szélen Gorriaránt, aki a befutó Varga elé passzolt. A szélső 10 méterről tüzelt, Kovácsik nagyot mentve szögletre tolta a játékszert. Ebből már nem alakult ki helyzet, így 0-0-val vonultak félidőre a felek.

A második játékrész említésre méltó része sárga lappal kezdődött: az 51. minutumban Paintsil labdaelrúgásért kapta meg a figyelmeztetését. Négy perccel később Stefan Scsepovics került helyzetbe, Negótól kapott szép passzt, majd egy pattanás után a kifutó Dibusz fölött emelt volna, kissé célt tévesztett. Ezután Nikolovot Fiola váltotta.

Az 58. percben Lazovics indított egy kontrát, Gorriarán alá csúszott, de sikerült továbbvinnünk a játékszert. Az akció végén Fiola adott be nagyon veszélyesen, de Stefan előtt elment a labda. Bognár Tamás játékvezető a becsúszó uruguayi helyett Lazovicsnak mutatta fel a sárgát reklamálásért. Közben a megsérülő Botkát Marquinhos Pedroso váltotta.

A 64. percben Juhász szereléséért került elő ismét a sárga. Két minutummal később Paintsil futott el egy kontrával, majd balról befelé húzott és lőtt, Kovácsik ismét óriásit védett. Nem sokkal ezután Fiola egy csel után lépett a tizenhatos előterébe és 19 méterről tüzelt, Dibusz hárított.

Az utolsó 20 percbe lépve Huszti szöktette Pátkait, aki kilépett a védők között, de Dibusz egy hajszállal előbb ért oda. A helyzetet követően Kovács István is lehetőséget kapott, Huszti ment le. A 75. percben Varga tette Paintsil elé, aki egy az egyben vezethette volna Kovácsikra, de Fiola óriásit mentett hátulról.

A 77. percben Hadzic fordult volna le Gorriaránról, aki hátulról buktatta, sárga. Alig telt el pár másodperc, amikor Marquinhos Pedroso is hasonló szituációban sárgult be. A 81. minutumban Varga Roland lépett ki jobb oldalon és 13 méterről, estében keresztbe lőtt, de elsuhant a kapu előtt.

A 83. percben Gorriarán lőtte el a labdát, Nego becsúszott, amiért sárgát kapott. A hajrára a szintén megsérülő Otigbát Batik váltotta a vendégeknél. A 89. perc elején Böde csúszott rá Hadzicra hátulról, ez is sárgát ért.

A 92. percben Gorriarán tört be a tizenhatosunkra, majd Juhász mellett elesett. A játékvezető második sárga lappal kiállította. Az utolsó percekben Stefan Scsepovics elől kanalazták el ziccerben a labdát a védők, majd a kontrát Lazovics állította meg szabálytalanul, és őt is kiállította második sárgával Bognár.

Nem sokkal később véget ért a mérkőzés, nem született gól, így a Ferencváros megőrizte egypontos előnyét a tabellán. A következő fordulóban a Haladást fogadjuk, a Fradi a Vasassal játszik, szintén hazai pályán.

Szerző: Guber Péter

Fotó: vidi.hu

További hírek