Generációk a lelátón

Sorozatunkban olyan szurkolókkal ismerkedhetnek meg, akik már évtizedek óta a Sóstói Stadionban szurkolnak a csapatnak.

Hegedűs Levente korán kezdte. 20 éves, de már 14 éve Vidi-szurkoló, tehát az általános iskolával együtt lépett be az életébe a Videoton FC. Volt honnan örökölni a klub szeretetét, hiszen nagypapája több mint 50 éve jár a csapat meccseire. Édesapja sem közömbös csapatunkkal, de munkája és a távolság miatt már ritkábban jár meccsekre.

A nagypapa és az unoka viszont amikor tehetik itt vannak. Vagyis  - néhány alkalmat kivéve - mindig.

"A nagypapám és édesapám ott voltak a Vidi 1984-'85-ös menetelésén, én egy 1998-as Újpest elleni 0-0-val, hat éves koromban debütáltam a Sóstói Stadionban. Azóta amikor csak tehetem a helyszínen szurkolok a csapatnak. Mivel Szeged mellett lakom, a hazai meccsek alkalmával a nagypapánál alszom Székesfehérváron, akivel együtt járunk a mérkőzésekre, bérletünk is van. Az Európa Liga-találkozók csütörtökön vannak, az egyetemen pedig péntekenként nincs órám, úgyhogy azokon is részt tudok venni, de például Gentbe és Bázelbe is elkísértem a Vidit. Szerencsére elég sok emlékezetes pillanatot okozott már idén a csapat, a legkellemesebb az élőben látott 3-0-s genti győzelem és a Trabzonspor elleni fehérvári továbbjutás volt. Elsősorban a klubnak szurkolok, de ha választani kell, akkor Bozsovics és Gyurcsó a két kedvenc játékosom. Fantasztikus az idei nemzetközi menetelés és azt mondom, a bajnokság sem lefutott, ha a Győr botlik egyszer-kétszer, mi pedig az idei tavaszhoz hasonlóan nagyszerű második félévet produkálunk, megelőzhetjük őket - beszélt a Vidivel kapcsolatos érzelmeiről Hegedűs Levente.

Természetesen kíváncsiak voltunk Levente nagypapájának véleményére is, aki már abban az időben a helyszínen szurkolt a Vidinek, amikor még VT Vasasnak hívták csapatunkat.

"Mondhatom, hogy az 1984-'85-ös csapatból több játékossal jó barátságban voltam, minden hazai meccsen kint voltam, már akkor bérlettel jártam a stadionba. Egyszer idegenbe is sikerült eljutnunk, mégpedig Belgrádba a fiammal. Az első meccset ugye 5-0-ra megnyertük a Sóstói Stadionban 1984 késő őszén, úgyhogy biztosak voltunk benne, ennyit nem fogunk kapni a másodikon, akármilyen jó csapat is a Partizan. Így is történt. Én akkor is a csapat mellett voltam, amikor nem ment ilyen jól, mint manapság, de természetesen most nagyon jó érzés Vidi-szurkolónak lenni. Szinte az egész csapatot felsorolhatnám, minden játékost kedvelek valamiért, de Kovács István játékát külön ki kell emelnem, ő mindenképpen nagy jövő előtt áll. Minimum egy döntetlent elérünk csütörtökön és végül tovább fogunk jutni a csoportból, sőt úgy érzem, még egy kört megyünk utána is" - mondta honlapunknak Hegedűs István.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek